A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a szocialista-szabad demokrata kormánynak volt nyolc éve, hogy Magyarország valós helyzetéről beszéljen a parlamentben – jelentette ki Halász Zsuzsa, a párt szóvivője arra reagálva, hogy a szocialisták vitanapot kezdeményeznek Magyarország helyzetéről. Mint mondta: azokkal nincs miről beszélni, akiknek a korábbi miniszterelnök-jelöltje az előző választások után azt mondta, hogy világos volt, amit a kampányban mondanak, az nem igaz. A KDNP szóvivője hangsúlyozta: a valós helyzet ismertetése helyett a szocialisták és szabad demokraták „hazudtak reggel, éjjel meg este”. Hozzáfűzte: az MSZP a kezdeményezést nyilvánvalóan kampányeseménynek szánja.
A Fidesz azután határoz majd a parlamenti vitanapon való részvételről, ha azt a szocialisták benyújtják, de az ellenzéki párt szerint a magyar emberek nagyon is tisztában vannak az ország valós helyzetével.
Az MDF szívesen részt venne a vitanapon, de a helyzetértékelésen túl a megoldási javaslatokról is hallani szeretne.
Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója a képviselőcsoport mai ülése után jelentette be: a szocialisták politikai vitanapot kezdeményeznek a parlamentben Magyarország valós helyzetéről.