Ökumenikus imahét kezdődik a keresztény egységéért

Ma este hét órakor lesz a január 25-ig tartó ökumenikus imahét ünnepélyes megnyitója a budapesti Szent István-bazilikában. Az ökumenikus imahét hivatalos nyitó istentisztelete egyúttal a katolikus, a református és az evangélikus egyház által közösen meghirdetett Biblia éve ünnepi lezárása lesz.

A szertartáson szentbeszédet mond Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, igét hirdet Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke. A Biblia évét D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyar Bibliatársulat elnöke zárja le.
    
Az idei imanyolcad mottója egy ószövetségi próféta, Ezékiel könyvéből vett idézet: "...és eggyé lesznek a kezemben", ami Isten bíztatását fejezi ki az ókorban megosztott Izrael népének, de ugyanígy a mai kereszténységet is az egység elérésére buzdítja, mert "Krisztus követői között is szükség van még az együttműködés bővítésére és erősítésére" - olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának honlapján.
    
Az imahét hagyományos ideje a január 18-a és 25-e közötti napok. Ezt a dátumot Paul Wattson katolikus lelkész javasolta 1908-ban. Az ökumenikus imahét előkészítő anyagát a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Bizottsága közösen állíttatja össze.
    
Az esemény körülbelül két évtizedes hagyományra tekint vissza Magyarországon. Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket az ország településein és imádkoznak a keresztények egységéért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!