A hit nagy örömünnepe, mely új egység távlatát nyitja meg a kultúrák között - ezekkel a szavakkal jellemezte a Szentatya az Ifjúsági Világtalálkozót. A II. János Pál pápa által 1984-ben elindított, általában háromévenként megrendezett katolikus világeseménynek minden alkalommal más-más ország ad otthont, az idei esztendőben július 15-20. között a világ fiataljait Sidney-be várják.
XVI. Benedek pápa a közel húsz órás útja során mintegy tizenhatezer kilométert tett meg Sydneyig, a Szentatya táviratban üdvözölte azoknak az országoknak a vezetőit, amelyek fölött gépe átrepül: így először Olaszország, Albánia, Görög- és Törökország elnökeit. Giorgio Napolitano olasz államfő a pápához intézett táviratában így ír: „Az Ifjúsági Világtalálkozó, túl nemes lelki jelentésén alkalom arra, hogy a világ minden tájáról érkező fiatalok találkozzanak egymással és gazdagodjanak az eltérő kultúrák és hagyományok közötti párbeszédből, elismerve az emberi család közös eredetét.”
A Szentatya a hagyománynak megfelelően sajtótájékoztatót tartott a vele utazó újságíróknak. Mintegy húsz percen át válaszolt a kérdésekre. XVI. Benedek elmondta, hogy nagy örömmel utazik Ausztráliába, szép emlékeket őriz a legutóbbi, kölni Ifjúsági Világtalálkozóról is. Reményei szerint éppen úgy, mint három évvel ezelőtt, Sydneyben is a hit nagy örömünnepét élhetik meg a fiatalok ezrei, a Krisztusban való szeretetközösségben találkozhatnak egymással. Nekik szóló üzenete a világtalálkozó jelszavára utal: a teremtő Szentlélekre, aki lelke tanúivá tesz minket.
A Szentatya kiemelte, hogy az Ifjúsági Világtalálkozó témái között fontos szerepet kapnak az ökológiai kérdések. A G8-csúcstalálkozóra visszatekintve hangsúlyozta: az egyház nem akar direkt módon beleavatkozni a technika és a politika kérdéseibe, de a felelősséggel tartozik a teremtett világért. Ezért meg kell adnia a szükséges impulzusokat ahhoz, hogy a politika képes legyen az ökológiai kihívásokkal szembenézni. „Nekünk fel kell ébresztenünk a lelkiismeretet, láttatnunk kell a nagyobb összefüggéseket, de a konkrét problémákra a politikusoknak és a szakembereknek kell megtalálniuk a választ.”
A távolság és a költségek miatt ezúttal nagyságrendekkel kevesebb magyar, sőt európai vesz részt az idei világtalálkozón. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ezért úgy határozott, hogy az Ausztráliában zajló nemzetközi eseménnyel párhuzamosan − számos európai országhoz hasonlóan − Magyarországon nagyszabású találkozót szervez, amely tematikájában és felépítésében hasonlít majd a sydney-i rendezvényhez, de a magyarságot érintő témák és gondolatok is jelentős szerepet kapnak majd a napok során.
Ez lesz tehát a Magyar Sydney – Magyar Katolikus Ifjúsági Napok, július 17. és 20. között Egerben. A Magyar Sydney mottója: Tanúim lesztek – amely a sydney-i rendezvény mottójához kapcsolódik („Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek” – ApCsel 1,8).
A találkozó célja: együtt élni és ünnepelni a világegyházzal, a Szentatyával, a sydney-i Ifjúsági Világtalálkozó résztvevőivel és a magyar katolikus fiatalokkal. Nagy hangsúlyt kap a rendezvényen a 2008-ra meghirdetett Biblia évének méltó megünneplése is.
A Magyar Sydney-re nemcsak magyarországi, hanem a határokon túli magyar katolikus fiatalok is meghívást kapnak, a szervezők mintegy 2500 fő részvételére számítanak. Hasonló léptékű országos katolikus ifjúsági találkozóra 2000 nyarán került sor Zánkán. A programot az Egri Főegyházmegye a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága közreműködésével szervezi.
Az Ifjúsági Világtalálkozóról, illetve a Magyar Sydney-ről bővebb tájékoztatás itt és itt olvasható.
Ternyák Csaba egri érsek videómeghívója a Magyar Sydneyre itt látható.