Olimpiai helyszín lehet az új szombathelyi sportkomplexum

Bemutatták Szombathelyen a Haladás új sportkomplexumának végleges látványterveit.  Puskás Tivadar Szombathely kereszténydemokrata polgármestere a sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki a csaknem tízmilliárd forintnyi kormányzati támogatásért, ami szavai szerint ötven évre meghatározza annak a városrésznek a képét, ahol majd az új sportkomplexum áll.

Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője a városházán tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az új sportkomplexum nem a labdarúgóknak, hanem a Haladás mind a tizenkét szakosztályának – köztük természetesen a labdarúgóknak is –, valamint a sportot kedvelő és művelő szombathelyi embereknek épül. Hozzátette, az egyesület szakosztályaiban jelenleg 550 igazolt versenyző és több száz utánpótlás korú gyermek sportol

Hende Csaba szólt arról is, hogy az épülő M86-os autóút és az új sportkomplexum együttesen lehetővé teszi, hogy a város a jövőben európai vagy akár világszintű sportversenyeknek is otthont adjon, ezáltal fellendítve a turizmust, a gazdaságot.

Puskás Tivadar Szombathely kereszténydemokrata polgármestere a sajtótájékoztatón köszönetét fejezte ki a csaknem tízmilliárd forintnyi kormányzati támogatásért, ami szavai szerint ötven évre meghatározza annak a városrésznek a képét, ahol majd az új sportkomplexum áll.

Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi Rohonci úti Haladás stadion 1975-ben épült, az avató annak idején egy labdarúgó Európa-bajnoki-selejtező volt, amelyen a magyar válogatott 8-1-re legyőzte a luxemburgi csapatot.

Puskás Tivadar elmondta, a – várhatóan 2016 végére elkészülő – sportkomplexum a 2024-es olimpián, amennyiben Budapest elnyeri a rendezés jogát, információi szerint a női labdarúgó-selejtezők és a gyeplabda-mérkőzések egyik helyszíne lehet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!