Orbán Viktor: gazdagok vagyunk, ugyanakkor gyengék

Európát megtámadták, további fenyegetésének van kitéve. Mára a biztonság vált a legfontosabb tényezővé Európában, s Kínának kulcsszerepe van a globális béke védelmében – jelentette ki Orbán Viktor Szucsou városban, a Kína és a közép- és kelet-európai államok csúcstalálkozóján elhangzott beszédében. „Épp, hogy csak megérkeztünk Európából, s ezért sem tudjuk függetleníteni magunkat annak tudatától, hogy Európát megtámadták, további terrorista merényletek fenyegetésének van kitéve”.

Angol nyelvű felszólalásában kiemelte, hogy a párizsi erőszakos cselekmények egyszerre jelentettek támadást valamennyi európai uniós tagországra. „Le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket és szembe kell néznünk a súlyos következményekkel” – állapította meg Orbán Viktor.



„Nekünk, európaiaknak, el kell ismernünk, hogy gazdagok vagyunk, ugyanakkor gyengék. Ez talán a lehető legveszélyesebb kombináció. A biztonság eddig a pontig megadatott a számunkra, de mostantól határozott lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy megvédjük, az állampolgáraink életével együtt” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Hozzátette: a biztonság mára a legfontosabb tényezővé vált Európában, s e szempontból Kína szerepe „számunkra új megközelítést kap”, ugyanis Kínának kulcsszerepe van a globális béke védelmében és a szükséges globális egyensúly fenntartásában. „Ezért is fontos Európa számára, hogy Kína vezetői támogassák az európai biztonság visszaszerzésére tett erőfeszítéseket, segítsék a terror elleni erőfeszítéseket valamennyi globális politikai fórumon – fogalmazott.

Orbán Viktor a kelet- és közép-európai országok, illetve Kína között hivatalosan 2012-ben útnak indított – 16+1 néven is emlegetett – együttműködésére utalva megjegyezte: ”minden szülő elégedett, amikor a látja a gyermekeit felnőni„. Emlékeztetett a kezdeményezés magyarországi előkészületeire, az első lengyelországi csúcsra, s úgy vélte, hogy a negyedik csúcstalálkozó alkalmával ez az együttműködés új szinten folytatódhat. Mint mondta, világosan emlékszik az első teljes körű találkozót követő visszhangokra, amelyek nem voltak híján a kétkedéseknek, s olyasfajta megjegyzéseknek, miszerint a kelet- és közép-európai országokat Kína a befolyása alá vonja, végül súlyos veszteségeket fog okozni nekik. Megfogalmazása szerint széles körben elterjedt vélekedés volt akkoriban, hogy Kína erősödése időleges, a pénzügyi válság ezt nagyban alá fogja ásni.

”Manapság azonban ennek pontosan az ellenkezőjét látjuk, Kína az állandó és hosszú távú fejlődés útján halad, s mindannyian tudjuk, hogy hamarosan a legerősebb gazdaság lesz a világon„ – emelte ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta, hogy még ha más és más súlyú partnerekről is van szó, kapcsolataik az egyenlőségre és a kölcsönös tiszteletre alapulnak.

A miniszterelnök elmondta, hogy Magyarországra több mint 3,5 milliárd dollár értékű kínai beruházás érkezett. Ez pedig – mint fogalmazott – egyáltalán nem jelent ”nyomást„ az országra, hanem sokkal inkább kölcsönösen előnyös helyzetet. Hozzátette: mindkét fél szeretné, ha a tendencia folytatódna. Orbán Viktor úgy értékelte, hogy a kapcsolatok kiállták az idő próbáját, ami pedig a jövőt illeti, úgy vélte, hatalmas lehetőségek előtt állnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!