Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint továbbra is előre hozott választásokra van szükség, a jelenlegi helyzetet ugyanis a mostani kormány nem képes megoldani. A pártelnök az InfoRádiónak adott keddi interjújában egyébként úgy vélte, „Be kell látnunk, hogy nálunk a válságövezet a miniszterelnök asztalánál kezdődik”.
Minden országnak a saját helyzetéhez igazodó válságkezelési tervet kell elfogadnia. Senki sem érdekelt abban, hogy az európai, vagy a világ pénzügyi és bankrendszere összeomoljon, mert az nagyon sok ember megtakarításait is maga alá temetné. A szívünk nem a bankárokért, hanem a betétesekért fáj – mondta az InfoRádiónak adott interjúban a Fidesz elnöke. Orbán Viktor hozzátette: a következő napokban megszületik az egységes uniós álláspont a pénzügyi válságról.
Magyarországra a legnagyobb veszélyt most nem a pénzügyi válság, hanem annak következménye jelenti: mivel a gazdaság gyenge, a krízis hamarosan reálgazdaságivá válik, veszélybe kerül az emberek munkahelye, megtakarítása – vélekedett a fideszes politikus. Megjegyezte: éppen ezért nagyon fontos, hogy a magyar válságkezelő program a munkahelyek megvédésére összpontosítson.
Orbán Viktor szerint az MSZP tizenkét pontos javaslata a jól csengő név mögött valójában egy gigantikus megszorító csomag: megint az emberekkel akarják megfizettetni a válság árát. A kormánynak mindenről csak és kizárólag az jut eszébe, hogyan lehet az emberektől pénzt elvenni – hangsúlyozta a Fidesz elnöke.
Az ellenzéki politikus úgy véli: a magyar gazdaság baja az, hogy az azt működtető vállalkozások nem vagy csak nagyon drágán jutnak hitelhez. Éppen ezért ilyenkor pénzt kell pumpálni a gazdaságba, nem kivonni azt. Magyarországon, miután az államnak nincs elegendő forrása, a megoldás a gyors adócsökkentés lehet.
Jelentős adócsökkentés kell
Bár a pénzügyminiszter szerint nincs pénz adócsökkentésre, Orbán Viktor nem ért ezzel egyet. Elszánás kell hozzá, felkészülés és megfelelő gondolkodásmód, a szocialisták azonban csak adóemelésekben és elvonásokban tudnak gondolkodni - közölte.
A Fidesz elnöke úgy látja, hogy az adócsökkentés forrása a gazdasági növekedés lehet, ha ugyanis a pénz a vállalkozásoknál marad, több lesz a beruházás, ezáltal a munkahely és a bevétel is. „Új gazdaságra van szükség, nem a mostanit kell foltozgatni” – hangsúlyozta, hozzátéve: a magyar kormány képtelen a válság kezelésére, és nem is érti a baj okát, a helyzetet.
Orbán Viktor elmondta: jelentős adócsökkentésre lenne szükség, és elsősorban a munkát terhelő járulékokat kellene csökkenteni, ha erre nem kerül sor, akkor a kormányzatnak vállalnia kell a felelősséget a több tízezer munkahely megszűnéséért.
A Fidesz benyújtott egy javaslatot a visszavont adótörvényekhez arról, hogyan kellene segíteni a magyar kis- és közepes vállalkozásokat: nem elvenni tőlük a pénzt, majd újra szétosztani azt, ahogyan a szocialisták csinálják, hanem náluk hagyni – ez másfajta, polgári gazdaságpolitika – magyarázta a politikus.
A költségvetésről szólva Orbán Viktor elmondta: a törvény, amit a kormány végül visszavont, tele volt hazugságokkal, olyan számokkal, amelyekről mindenki tudta, hogy valótlanok.
A Gyurcsány Ferenc által összehívott nemzeti csúcsra, mint mondta, elmegy a Fidesz elnöke, de hangsúlyozta: „eggyel több tanácskozás nem fog segíteni a bajainkon. Nekünk cselekvőképes kormányra volna szükségünk, határozott, férfias és gyors döntésekre. Látnunk kell, hogy a kormány e döntések meghozatalára nem képes, sőt, a megszorító csomaggal újabb fenyegetést jelent a családok meg a munkavállalók számára.”
Cselekvőképes kormány kell
„Be kell látnunk, hogy nálunk a válságövezet a miniszterelnök asztalánál kezdődik” – fűzte hozzá Orbán Viktor, megjegyezve: mindent megtesznek azért, hogy a megszorító csomag alkalmazása, a munkahelyek felszámolása helyett azok megvédéséért tegyen a kormány.
A csúcsra nem megy el Sólyom László jelenlegi és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök. A hivatalban lévő államfő szerint a találkozó nem szolgálja a felelősségi viszonyok tisztázását, és technikailag sem célravezető. A Fidesz elnöke egyetért ezzel, és hangsúlyozta: tudják, hogy ez egy kommunikációs trükk, hiszen a tehetetlen kormányok azért szoktak összehívni ilyen tanácskozásokat, hogy leplezzék hiányosságaikat és szétkenjék a felelősséget. „Itt többről van szó, az országról, ezért el fogunk menni” - fűzte hozzá.
A Fidesz azt szeretné, ha Magyarország végre kikeveredne a bajból, ehhez pedig új kezdetre van szükség, el kell indítani egy új korszakot, amiben lehet hinni, ami reményt ad, ami megmozdítja az energiákat, ehhez pedig előrehozott választások kellenek – mondta Orbán Viktor. Az országnak – tette hozzá – erre volna szüksége, ám a parlamenti pártok ezt nem akarják tudomásul venni, és saját érdekeiket az országé elé helyezik.
Egy gazdasági válság közepén a legnagyobb kincs a hitelesség, a magyar kormány azonban ezzel ma nem rendelkezik. „Az ország hullámok között próbál a felszínen maradni, egy nagy kő van a nyakában, úgy hívják: miniszterelnök. De ki fogunk úszni így is, bátran állíthatom” – jegyezte meg a Fidesz elnöke.