Orbán Viktor a református egyház vezetőivel tárgyalt

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a mai napon Balog Zoltán országgyűlési képviselő és Hörcsik Richárd sárospataki polgármester társaságában találkozott Bölcskei Gusztáv püspökkel, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökével, Nagy Sándorral, a Zsinat világi elnökével és Tarr Zoltán zsinati tanácsossal – olvasható Szijjártó Péter közleményében.

A Fidesz szóvivője rámutatott, a találkozó résztvevői áttekintették, hogy milyen hiteles válaszok adhatók a Magyarország polgárai előtt álló gazdasági, szociális és lelki próbatételekre.

Mint fogalmazott, eszmét cseréltek arról is, hogyan teremthető meg az emberek érdekében végzett egyházi szolgálat nagyobb anyagi függetlensége. Bölcskei Gusztáv püspök beszámolt a Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából rendezett magyar és nemzetközi „Kálvin Emlékévek” rendezvénysorozatról. Hangsúlyozta, hogy a keresztyén társadalmi felelősségvállalás a református egyház számára nem csak etikai elv. A 2009-ben induló megemlékezés-sorozat be kívánja mutatni a kálvini egyházmodell közösségi, szolidáris gyakorlatát, mely az évszázadok során hatalmas kulturális, gazdasági és demokratikus teljesítményével szolgálta a magyarságot.

A Fidesz elnöke megköszönte azt a felbecsülhetetlen szolgálatot, melyet a Református
Egyház az ifjúság, a gyermekek, a betegek, a szegények és az egész magyar társadalom érdekében végez. Ezt a munkát a Szövetség a lehetőségeihez mérten a jövőben is támogatni fogja. A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy károsak azok a jogi korlátok, amelyek a támogatókat megfosztják a szolgálat lehetőségétől. Aki jót tesz, azt támogatni kell, ezért a Fidesz kezdeményezi a természetbeni adományok közelmúltban bevezetett ÁFA-terhének eltörlését. Orbán Viktor elnök üdvözölte az egységes Magyar Református Egyház 2009. május 22-én tartandó alakuló ülésének hírét.

Ez az egész kárpát-medencei magyarság számára bátorító, európai szemléletű kezdeményezés mutatja, hogyan lehet és kell bekötözni a magyarság fájó történelmi sebeit, hogyan lehet ismét egységbe forrasztani azt, ami összetartozik. A bajból csak összefogással lehet kijutni, a beletörődés és az önfeladás nem segít – zárul Szijjártó Péter közleménye.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!