Orbán Viktor: az USA műveleti területté nyilvánította országunkat

A magyar kormány egyelőre nem tudja, mi az oka annak, hogy az Egyesült Államok több százmillió dolláros forrást különített el arra, hogy mintegy kéttucatnyi közép- és kelet-európai országgal szemben akcióterveket készítsen és hajtson végre kifejezetten azért, hogy nyomás alá helyezzék e két tucat ország kormányát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Belgrádban.

A magyar kormányfő az emberi jogokért és demokráciáért felelős amerikai államtitkár erre vonatkozó kijelentéseire reagált.

Szokatlan és újszerű helyzetben találta magát a magyar parlament – fogalmazott Orbán Viktor. A kormányzat annyit tudott válaszolni a képviselőknek, hogy keresi, van-e vajon összefüggés a folyamatban lévő, az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodások és a mostani amerikai akcióterv között.

Senki nem örül Magyarországon annak, hogy az országot műveleti területté nyilvánították húszegynéhány másik országgal együtt – tette hozzá a magyar kormányfő a Kelet-Közép-Európa-Kína csúcstalálkozót megelőzően Belgrádban.

Nincsen rendjén, hogy „nyilvános előadásokból kell tudomást szereznie kormányoknak arról, hogy akcióterveket hajtanak végre nemzetközi pénzből oly módon, hogy nyomás alá próbálják helyezni ezeket a kormányokat a saját országuk területén szervezett civil társadalmi akciókkal” – részletezte Orbán Viktor. Leszögezte, hogy az együttműködésnek megvannak a lehetőségei. „Ha valaki együtt akar működni Magyarország vagy Közép-Európa bármely kormányával bármely jó cél érdekében, akkor mi arra nyitottak vagyunk, nem kell bennünket nyomás alá helyezni, nem kell pénzt elkölteni a hátunk mögött, nem kell ellenünk szervezni semmit, hiszen mi a józan ész talaján állunk, és minden jó cél érdekében mindenkivel szívesen működünk együtt” – magyarázta a kormányfő.

A magyar kormány szeretne minél hamarabb kiutat találni ebből a helyzetből. „Jobb, hogyha az emberek tudják, mi a helyzet, az a jó, ha tiszta vizet öntünk a pohárba” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Magyarországon is inkább a sunyiság, a ravaszkodás, a diplomáciai ügyeskedés irritálja az embereket, „mert ha valaki akar tőlünk valamit, akkor mondja meg egyenesen, a magyar ember ehhez van szokva, ezt kedveli, szereti tudni, hogy tiszta a víz a pohárban”.

Lezárásként hozzátette még, azért tartja fontosnak, hogy az Országgyűlés foglalkozzon a kérdéssel, hogy akit érdekel, az a magyar parlamenten keresztül nyomon tudja követni az eseményeket.

A magyar miniszterelnök Sarah Sewallnak, az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkárának múlt heti nyilatkozatára reagált.  Ebben Sewall azt hangoztatta, hogy a korrupció – mint fogalmazott – sebezhetővé teszi az országokat és a népeket a közvetlen belső veszélyekkel, illetve a külső manipulációkkal szemben a Balkántól a Fekete-tengeren át a Bengáli-öbölig. „Érzékeljük ezeket a veszélyeket, és nagykövetségeink kéttucatnyi kelet- vagy közép-európai országban éppen azon dolgoznak, hogy akciótervet állítsanak össze az illető fogadó ország számára az ottani korrupcióellenes reform támogatására és az ebben az ügyben való együttműködésre " – jelentette ki.

Az amerikai államtitkár nyilatkozatára reagált kedden az Országgyűlésben a magyar külgazdasági és külügyminiszter is. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország szuverenitása szempontjából aggodalomra okot adónak tartaná, ha egy ország akciótervet akarna végrehajtani a kormánnyal való egyeztetés és annak egyetértése nélkül.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!