Az esélyek felénk billennek, ám olyan esély nincs, amely saját magát beváltaná, minden az emberek kezében van – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap újságíróknak, miután leadta szavazatát az önkormányzati választáson Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában. A mozgósítás sikerességét firtató kérdésre Orbán Viktor úgy válaszolt: ha mindenkit úgy mozgósítottak, mint engem, akkor nagy baj nem lehet.
A kormányfő - aki fél 12 előtt pár perccel érkezett a szavazókörbe feleségével, Lévai Anikóval - azt mondta: Magyarország egy demokratikus jogállam, az emberek állást foglalnak arról, kiket szeretnének látni a városok, falvak, megyei közgyűlések élén. Azt remélem, hogy akiket oda megválasztanak, azok kellő támogatottsággal végezhetik a munkájukat, vagyis hogy a nap hátralévő részében sok magyar választópolgár megy el szavazni – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki választási részvételre is buzdította azokat, akik még nem voksoltak.
Nekünk van egy nagy közösségünk (...), ez egy harcban edződött közösség, méghozzá a vereség okozta harcban edződött közösség. A 2002-es parlamenti választás elvesztése után a polgári, nemzeti és keresztény érzelmű emberek egy nagyon erős politikai közösséget hoztak létre. (...) Amikor bármilyen közös ügyéről van szó az országnak - ez lehet egyébként egy békemenet, lehet egy nemzeti ünnep, de lehet éppen egy választás is -, ez a közösség mozgósítja saját magát. Ez a mi politikai hátországunk legnagyobb ereje – fejtette ki a pártelnök-miniszterelnök.
Orbán Viktor azt is mondta, a közvélemény nagy többségének igényét kielégítő döntés volt a politikusok létszámának felére csökkentése. A következő időszakban majd kiderül, lehet-e fele annyi politikussal is irányítani az ország életét – tette hozzá, jelezve, ő abban bízik, hogy ez lehetséges.