„Büszkék vagyunk arra, hogy egy euroatlanti integrációra törekvő ország sikertörténetének lehetünk részesei. Számíthatnak ránk, számíthatnak a támogatásunkra azon a hosszú úton, amely önök előtt áll" – mondta beszédében csütörtökön Kutaisziben, a kétnapos grúziai látogatáson tartózkodó kormányfő, aki Miheil Szaakasvili grúz államfő társaságában nyitotta meg a második legnagyobb grúz város nemzetközi repülőterét, amelynek építési munkálataiban öt magyar cég is részt vett.
Orbán Viktor szerint ma, amikor minden ország keresi a kiutat a válságból, az ilyen események, mint egy nemzetközi reptér megnyitása, bizonyítják, hogy vannak olyan országok, amelyek már megtalálták a helyes utat.
A grúz politika emiatt értékes Magyarország számára – folytatta –, a kríziskezelés ugyanis nehéz feladat, de az a politika, amellyel a válságkezelés közben is magasan lehet tartani a gazdasági növekedést, egyértelmű bizonyíték a kiemelkedő munkára. „Bárcsak mi is hasonló eredményt érhetnénk el: ez kivételes lenne az Európai Unióban" – tette hozzá.
A miniszterelnök szólt arról is, hogy a magyarok szeretik a szabadságot, az elmúlt évszázadokban mindig a függetlenségért és a szabadságért harcoltak. „Éppen ezért teljesen megértjük és támogatjuk azokat a nemzeteket, amelyek szintén a függetlenségért és a szabadságért harcolnak, mint a grúzok" – mondta, jelezve, hogy Grúzia mindig számíthat Magyarországra „ebben a bonyolult geopolitikai helyzetben, amelyben a szabadságért és a jólétért harcolnak".
Beszéde végén utalt arra, hogy néhány nap múlva parlamenti választásokat tartanak a kaukázusi országban, és azt kívánta, a voksolás után is folytatódjon Grúzia euroatlanti elkötelezettsége, és maradjon meg politikai stabilitása.
Miheil Szaakasvili grúz államfő köszöntőjében a Magyarország és Grúzia történelmében közös pontot, a szovjet rendszer elleni harcot emelte ki.
Üdvözölte, hogy magyar kivitelezők és grúz mérnökök közösen építették meg az ország harmadik nemzetközi repülőterét, amelynek átadása – mint fogalmazott – nagyon fontos esemény Grúzia életében.
A repülőtéri ünnepség után a miniszterelnök a fővárostól, Tbiliszitől 220 kilométerre fekvő Kutaisziben megtekintette a kaukázusi ország parlamentjének új épületét, amelyet idén május 26-án, a grúz függetlenség napján avattak fel. (A grúz törvényhozás tavaly júliusban szavazta meg, hogy a parlament átköltözzön a fővárosból Kutaisziba. A parlament épületének felavatásakor mondott beszédében Szaakasvili elnök egyebek között kiemelte: „a parlament új épülete az új Grúziát jelképezi". A grúz államfő szerint a törvényhozás áthelyezése az ország egyesítését segíti elő, és csökkenti a fővárosban koncentrálódó politikai hatalmat. „Grúziának így nem egyetlen elitje lesz, és az országot nem egyetlen utcából irányítják majd" – mondta az elnök.)
A kormánypárt választási nagygyűlésén
Programja zárásaként – több ezer ember előtt mondott kampánybeszédet Orbán Viktor a Dinamo Kutaiszi stadionjában, Miheil Szaakasvili grúz államfő társaságában.
A színpadra fellépő magyar miniszterelnököt a tömeg „Viktor, Viktor!" felkiáltással fogadta, majd az angolul szónokló Orbán azt mondta a résztvevőknek: a magyar nép és az Európai Néppárt – amelynek egyik alelnöke – üdvözletét hozza a grúzoknak, akiknek nem szabad visszafordulniuk a múlt felé – ahogyan tették azt szerinte a magyarok egy évtizeddel ezelőtt –, az ugyanis óriási hiba lenne. Grúziának, ahogyan Magyarországnak is, tovább kell haladnia azon az úton, amely a posztszovjet világ felől egy versenyképes európai állam kialakulásának irányába visz – fejtette ki.
„Ha hisztek benne, sikeresek lesztek, ha visszafordultok, az hiba lesz" – hangoztatta a kormányfő, aki azt kérte a grúz kormányoldal híveitől, tartsák az országot a transzatlanti integráció útján.
„Magyarország veletek van, a magyar emberek veletek vannak" – zárta szavait Orbán Viktor, akinek beszédét a kormánypárti nagygyűlésen résztvevő tömeg vastapssal fogadta.
Grúziában október 1-jén tartanak parlamenti választásokat. A voksolás előtt egy héttel kiéleződött a politikai küzdelem Miheil Szaakasvili államfő és az ellenzék, különösen annak vezére, Bidzina Ivanisvili között. A napokban az elnök tekintélyét megtépázó videofelvételek kerültek napvilágra a grúziai börtönállapotokról.