Orbán Viktor szerint a köztársasági elnök döntéseit lehet bírálni, személye azonban „e fölött áll", sérthetetlen. A miniszterelnök pénteken az államfő plágiumügyét firtató újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: a legfontosabb az ország érdeke, ez pedig az, hogy Magyarországnak mindig legyen olyan vezetője, akinek a személye sérthetetlen. Hozzátette: a köztársasági elnök sérthetetlenségéről szóló alkotmányos szabályt mindenkinek megfontolásra és betartásra javasolja.
Arra a kérdésre, hogy szerinte csalt-e Schmitt Pál, úgy felelt: az alaptörvényből fakadó sérthetetlenségi szabály miatt a kérdés feltevését sem látja „indokoltnak".
Arra, hogy árt-e az elnöki hivatal méltóságának, hogy az államfő kisdoktori címét visszavonták, azt válaszolta: a hivatal méltósága is fontos szempont, de a legfontosabb, hogy a nemzet egységét kifejező hivatalt betöltő személy sérthetetlen legyen, „döntéseit lehet bírálni, a személye szerintem e fölött áll".
„Munkakapcsolatban vagyok az elnök úrral ettől az ügytől függetlenül is, hiszen az ország érdeke azt kívánja, hogy különböző ügyekben rendszeresen egyeztessünk" – közölte Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy beszélt-e Schmitt Pállal.
A miniszterelnök azután válaszolt újságíróknak, hogy a fővárosban részt vett azon a rendezvényen, ahol a feltaláló Rubik Ernő jelenlétében bejelentették, az elmúlt 1100 év magyar szellemi teljesítményét bemutató, Rubik-kockát formázó múzeum épülhet a budapesti Rákóczi híd budai hídfőjénél.
Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön, az intézmény szenátusi ülését követően jelentette be, hogy visszavonják Schmitt Pál 1992-ben, a Testnevelési Egyetemen megszerzett kisdoktori címét. Az egyetem vezetője a döntést azzal indokolta, hogy az egykori kisdoktori értekezés nem felelt meg a szakmai, etikai kritériumoknak.
Nem válaszolt újságíróknak a Parlamentben interjút adó Schmitt Pál
Schmitt Pál köztársasági elnök nem válaszolt újságírói kérdésekre azt követően, hogy pénteken délután parlamenti dolgozószobájában interjút adott a közszolgálati televíziónak. Az államfő 13 óra után érkezett a Parlamentbe, ahol azonnal főemeleti dolgozószobájába ment. Schmitt Pálhoz ezt követően csak a Magyar Televízió interjút készítő munkatársai mentek be, a köztársasági elnök politikusokkal nem találkozott. Az államfő 17 óra előtt néhány perccel hagyta el irodáját, de a folyosón rá várakozó újságírók kérdéseire nem válaszolt. Az államfőt kísérő Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője nekik azt tanácsolta, az esti interjúban hallgassák meg Schmitt Pált. Kiss Norbert még korábban, a Sándor-palota előtt azt mondta: Schmitt Pál este sugárzandó interjújában minden felvetődő kérdésre választ ad. Az interjút – amelyet Obersovszky Péter készített – este 19:55-kor, a Híradót követően sugározza az m1. |