Orbán Viktor támogatja a családi adózást

Orbán Viktor az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közül utóbbi pártján áll. A Fidesz elnöke ezt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában mondta pénteken, ahol hozzátette: az adórendszerben fontos az egyszerűség, de emellett a családokat mindenképpen támogatnia kell, hiszen az egy tarthatatlan helyzet, hogy az adórendszer nem veszi figyelembe azt, hogy valaki a keresményéből egymaga él meg, vagy esetleg eltart belőle két-három gyermeket. A pártelnök utalt azonban arra is, hogy az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közötti vita még nem dőlt el a Fideszben.

Arra a kérdésre, hogy mikor jelentik be hivatalosan, Orbán Viktor a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, a pártelnök úgy válaszolt: azzal, hogy vállalta a pártelnökséget, vállalta azt is, hogy ha úgy adódik, akkor irányítja a következő kormányt. Szerinte nem az a fontos, hogy ki lesz a következő kormány élére a miniszterelnök-jelölt, hanem az, hogy bekövetkezzen egy változás. Hozzáfűzte: úgy készül, hogy a következő években a politikusokra váró nehéz munka dandárját neki kell elvégeznie.
    
Szerinte az emberek azt várják, mondják meg, kit terhel a felelősség azért, hogy az ország odajutott, ahol most van. Az emberek jó helyen kapizsgálnak, (...) amikor azt mondják, hogy az ország vezetői tehetnek erről, hangsúlyozva: ahol ez törvénysértő cselekedetekkel párosul, ott a felelősséget érvényesíteni kell.

A jövő évi költségvetési javaslattal kapcsolatban megismételte: megpróbálják megakadályozni a büdzsé elfogadását, ha azonban ez mégis megtörténik, akkor a Fidesz, ha vezetésével kormányra kerül visszavonja a költségvetést és újat alkot.
    
Orbán Viktor elismerte, beszélt Sólyom László köztársasági elnökkel a konzulátusok ügyéről. Mindenhol lesz magyar konzulátus, ahol jelentős magyar közösségek élnek, így ha most bezárják a sydneyi magyar főkonzulátust, akkor nekünk ki kell nyitni. A Fidesz elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a külügyi intézményhálózatra ráfér a karcsúsítás.
    
A szlovák-magyar viszonnyal összefüggésben Orbán Viktor úgy fogalmazott, az nem megy, hogy a szlovákok a mi sérelmünkre elkövetnek (...) az európai kultúrával össze nem egyeztethető tetteket, mi pedig utána kedvesen találkozunk velük, kezet rázunk, megállapodunk, az unió megdicsér minket, és kész.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!