A Nézőpont Intézet legfrissebb reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség 40, az MSZP 15, míg a Jobbik 14 százalékát szerezné meg a szavazatoknak, ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választásokat. Az április 2-5. közötti adatfelvétel szerint az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért 9, az LMP-nek 5 százalékos támogatottsága lenne. A választáson a jogosultak 52 százaléka venne részt.
A felmérés szerint a választásra jogosultak mintegy ötöde – a választások előtt egy évvel - is bizonytalan pártpreferenciájában. Jelezték azonban: minden második bizonytalan - önbesorolása szerint – kormányváltó hangulatban szemléli a kiéleződő politikai versenyt.
A felmérés szerint - pártszimpátia alapján – az összes megkérdezett 32 százaléka támogatja a kormánypártokat, 22 százaléka pedig az együttműködésre kész baloldalt (az MSZP-t 14, a Demokratikus Koalíciót 1, az Együtt 2014 – PM választási szövetséget pedig 7 százalék).
Közölték azt is, hogy a felmérés szerint az ellenzéki tábor második legnépszerűbb pártja továbbra is a radikális Jobbik 13 százalékos táborával, de az LMP is megkerülhetetlen tényező lehet a kormányváltásra készülő szervezetek között, hiszen a korábbi belső viszályai miatti ingadozások ellenére is 5 százalékos népszerűségnek örvend.
Jelezték: a pártok népszerűsége tehát a hibahatáron belüli kilengéseket követően gyakorlatilag a január végi szintre tért vissza. Az ezer ember megkérdezésével végzett telefonos kutatást a Nézőpont Intézet a Heti Válasz számára készítette.