A kormány kedvező alaphelyzetben láthat neki a strukturális átalakításoknak, hiszen a Széll Kálmán-terv két fontos magyarázatát a megkérdezettek nagy többsége támogatja – derült ki a Nézőpont Intézet 2011. február 7. és 10. között készült közvélemény-kutatásából. A magyarok 76 százaléka egyetért azzal, hogy munkanélküli-segély csak annak adható, akinek senki sem tudott munkát biztosítani, amit az állástalanok 69 százaléka is támogat. Az összes megkérdezett 62 százaléka pedig úgy véli, hogy a rokkantnyugdíjasok számottevő része nem jogosan veszi igénybe az ellátást.
A felfokozott reformváró hangulatban segíti az intézkedések elfogadását, hogy azok magyarázatában több támogatott vélemény is megjelent. A magyarok 76 százaléka egyetért azzal, hogy munkanélküli-segély csak annak adható, akinek senki sem tudott munkát biztosítani, 62 százaléka pedig úgy véli, hogy a rokkantnyugdíjasok számottevő része nem jogosan veszi igénybe az ellátást.
További érdekesség, hogy tízből nyolc (18 éven felüli) tanuló, valamint a nyugdíjasok és a munkahellyel rendelkezők 77-77 százaléka igazolta felmérésükben a munkanélküli-segélyezés reformjának szükségességét, de az állástalanok körében is meglepően magas támogatás tapasztalható (69 százalék). Miközben a Fidesz-szimpatizánsok 83 százaléka ért egyet a kormány érvelésével, és azt a szocialista tábor 74 százaléka is támogatja, a Jobbik szimpatizánsainak „mindössze” 63 százaléka ért egyet azzal, hogy munkanélküli-segély csak annak adható, akinek senki sem tudott munkát biztosítani – olvasható az intézet felmérésében.
A rokkantnyugdíj-ellátás rendszerének felülvizsgálata a munkanélküliek 69, a munkavállalók 66, valamint a nyugdíjasok 60 százaléka szerint lenne szükségszerű. A kormánypártok és a legnagyobb ellenzéki párt szimpatizánsai ugyanakkora arányban vélik igaznak, hogy a rokkantnyugdíjból élők számottevő része jogosulatlanul veszi fel havi járandóságát (68-68 százalék), a kisebb parlamenti pártokra azonban ez kevésbé jellemző – szerepel a kutatásban.