Harrach Péter a KDNP frakcióvezetője, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Berkeszen és Székelyen járt, Seszták Miklós helyi képviselőjelölt meghívására. A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke előadást tartott a „Hogyan tovább 2014–2018…” címmel szervezett lakossági fórumokon. Hangsúlyozta, ha azt tekintenénk, hogy melyik kormány milyen eredményeket ért el, akkor szinte be is fejezhetnénk a kampányt.
A legfontosabb, hogy folytatni tudjuk a megkezdett munkát, hiszen a baloldali kormányzást követő kaotikus állapotok után, elindult egy rendezett világ megteremtése. Emlékeztetett arra, hogy hazánk visszafizette az IMF hitelt, és ezzel megszabadult a lakosságot sújtó, tervezett megszorító intézkedésektől, kikerültünk a túlzott deficiteljárás alól, elindult a gazdasági növekedés, és munkahelyek létesültek. Harrach Péter beszélt az új Alkotmányról, a kettős állampolgárság bevezetéséről, a családvédelemről, az oktatás, és közigazgatás átalakításáról. Arra kérte a választókat, hogy a szavazás napján ne maradjanak otthon, mert a hagyományos értékeken nyugvó kormányzati munka folytatása, közös érdekünk.