Országos kisközösség-fejlesztési program indul uniós támogatással

Országos kisközösség-fejlesztési programot indít a Magyar Cserkészszövetség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az Európai Unió támogatásával – jelentette be Rétvári Bence a program projektindító sajtótájékoztatóján. A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára elmondta, hogy a kormány támogatja a kezdeményezést, mert egyetért a cserkészszövetség ifjúságnevelő tevékenységével.

Annál is inkább, mert a szervezet a Magyar Cserkészszövetségek Fórumán keresztül a magyarság egyik legjelentősebb, az egész Kárpát-medencét lefedő szervezete, összetartó ereje - tette hozzá.

A politikus felidézte, hogy a százéves, 200 országban 30 millió tagot számláló cserkészet olyan, a kormányzat által is fontosnak tartott értékek alapján működik, mint az önkéntesség, a példamutatás és a természet szeretete. Ezért kötöttek stratégiai együttműködési megállapodást a Magyar Cserkészszövetséggel – mondta.

A sajtótájékoztatón Henn Péter, a 250 csapatban 10 ezer fiatalt összefogó Magyar Cserkészszövetség elnöke elmondta, hogy az Új Széchenyi Terv keretében, több mint egymilliárd forint áll rendelkezésre 2015 nyaráig a program megvalósítására.

A projekt tudományos kutatómunkával kezdődik, ennek alapján módszertant dolgoznak ki és kézikönyvet állítanak össze, amely az átlagember számára is érthetővé teszi a kisközösségek építésének metodikáját. Nevelőket is képeznek, továbbképzéseket tartanak pedagógusoknak, és mentori támogatást nyújtanak az újonnan alakuló kisközösségeknek.

Henn Péter hangsúlyozta: ma az ifjúsági nevelés egyik legnagyobb akadálya, hogy hiányzik a háttér az identitás kialakításához, a fiataloknak mindössze 19 százaléka tartozik valamilyen közösséghez.

A legnagyobb kihívásnak olyan pedagógiai módszerek kidolgozását nevezte, amelyek alkalmasak a cserkészet által képviselt értékek átadására.

Langerné Victor Katalin, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kommunikációs vezérigazgató-helyettese arról szólt, hogy a program egyik legfontosabb célja a kisközösségek hálózatának felépítése. Már 60 szervezet jelezte, hogy részt kívánnak venni a megvalósításban. A program 2015 júniusi befejezéséig szeretnének legkevesebb 6 ezer fiatalt bevonni – mondta Langerné Victor Katalin.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!