Összefogással minden lehetséges

A miniszterelnök szerint összefogással végig lehet vinni a bankok elszámoltatását. Orbán Viktor a parlament őszi ülésszakának első napján, napirend előtt arról beszélt: a devizahitelesek ügyében a kormány nem egyszerűen igazságot akar szolgáltatni, de jogállami és demokratikus küzdelemben akar győzni a Kúria döntését vitatókkal szemben. Szavai szerint Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy meghozza, betartassa, kikényszerítse a szükséges döntéseket.

Úgy fogalmazott: ha van összefogás, minden lehetséges. Ezért pártállástól függetlenül támogatást kért az országgyűlési képviselőktől. Kitért arra is: ésszerű és indokolt felkészülni a küzdelemre, mert látni, hallani lehet „Brüsszel mozgolódásait”, a bankok pedig önmagukban is erősek, bátrak és ravaszak, „mint a példázatban szereplő denevér: amikor a madarakra vetik ki az adót, a denevérek a fogukat mutatják, amikor pedig az egerekre róják ki, akkor pedig a szárnyukat”.

Igazságosság, méltányosság, tisztesség a bankok elszámoltatásának középpontjában

Az igazságosság eszménye, a méltányosság követelménye és a tisztesség elve áll a bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslat középpontjában – mondta a miniszterelnök a parlamentben. E jogszabállyal helyreállítható az igazság, és ezzel „végre rendet teszünk a bankok és az emberek zilált viszonyában” – fejtette ki.

Orbán Viktor jelezte, hogy a kormány elfogadta a Kúria érvelését, miszerint az egyoldalú szerződésmódosítás helytelen, igazságtalan és ezért tisztességtelen gyakorlatnak minősül.

A bankok elszámoltatását a kormányfő a közjó szolgálatával indokolta. Kifejtette: a szabadság fontos, nélkülözhetetlen, de nem cél, csak előfeltétel, a cél a békés és igazságos élet. A közélet pedig csak akkor lesz igazságos, ha a politika célja a közjó keresése, kijelölése és végül a közös jó szolgálata - hangsúlyozta Orbán Viktor. Hozzátette: igazságos életet úgy teremthetnek, hogy ha mindenki megkapja azt, amit megilleti, mindenki megteszi, ami tőle telik. A bankok elszámoltatása éppen erről szól – mutatott rá.

Csökkenő rezsi, csökkenő adósság

Orbán Viktor miniszterelnök szerint kormányának sikerült változtatnia „a mindennapi élet két korábbi nyomasztó jelenségén”, ugyanis a rezsicsökkentéssel megfékezték az áremelkedést, a hitelesek megsegítésével pedig belátható időn belül „a reménytelen adósságtól” is meg lehet szabadulni vagy legalábbis az elviselhető lesz.

A kormányfő külön kiemelte a rezsicsökkentés gazdaságra gyakorolt pozitív hatásait. Úgy fogalmazott, a rezsicsökkentés „egész politikánk sűrítménye (...), arról szól, hogy a magyarokról senki sem húzhat le hét bőrt az alapvető szolgáltatásokért”. Jelezte egyúttal, hogy a rezsicsökkentés folytatódik.

Eredményes úton jár az ország

Kormánya gazdasági eredményei között említette, hogy működik az adócsökkentés politikája, húszéves csúcson van a dolgozók száma, 8 százalék alatt van a munkanélküliség, április-június között ötödével nőttek a beruházások, hároméves csúcson jár a magyar ipar, és így ma már nem tűnik vágyálomnak az a célkitűzés, hogy a ciklus végére az ipari termelés hozzájárulása a nemzeti össztermék egészéhez Magyarországon legyen a legmagasabb egész Európában.

Orbán Viktor szólt a Magyarország és az Európai Bizottság közötti partnerségi megállapodásról is, amely „új korszakot nyit” az ország és az EU viszonyában. Azoknak, akik a magyar-uniós viták miatt epés megjegyzéseket tesznek a közösségi forrásokkal kapcsolatban, azt üzente: a konfliktusokat akkor kell vállalni, amikor azt az ország érdekei megkövetelik, amikor pedig a magyar érdekeket a megegyezés szolgálja, akkor habozás nélkül meg kell egyezni.

Oktatási ügyeket is szóba hozott, közölve, hogy mindenkinek olcsóbb lett a tanévkezdés, a diákok 60 százaléka pedig ingyenesen jutott hozzá a tankönyvekhez. A törvényeket azonban szigorítani kell a gyermekek védelme érdekében – utalt az elmúlt időszakban kiderült, gyermekek elleni erőszakos bűncselekményekről szóló hírekre.

Felkészültünk az áradásra

Keddtől a Murára és a Drávára helyeződik át az árvízi „fenyegetettség” súlypontja, mindkét folyón a valaha mért legmagasabb vízszint feletti tetőzésre kell számítani – közölte Orbán Viktor. „Felkészültünk”, és ha kell, az ország állni fogja a sarat – fogalmazott a kormányfő.

Elmondta azt is, hétfő délelőtt jelentést kapott a katasztrófavédelmet vezető Bakondi Györgytől és Pintér Sándor belügyminisztertől, akik beszámoltak neki a sok eső okozta áradások miatt szükséges eddigi védekezési munkálatokról.

Tájékoztatása szerint jelenleg 14 megye 129 településén zajlik védekezés, 6 települést zárt el a víz, 285 embert telepítettek ki, közülük 120-an már visszatérhettek otthonukba. Felidézte, hogy Magyarország 200 ezer homokzsákkal segítette a horvát árvízi munkálatokat.

Magyarország felkészült az őszi választásra

Az október 12-ei önkormányzati választáson való részvételre buzdította a választókat Orbán Viktor. Kijelentette: aki nem áll ki a véleménye mellett, annak sosem lesz igaza. Hangsúlyozta: Magyarország felkészült az őszi választásra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!