Ha valaki, hát mi, magyarok tudnánk beszélni bevándorlásról, beszivárgásról, be- és kitelepítésről, kisebbségről, etnikai konfliktusról, türelemről és türelmetlenségről, állandó feszültségről.

Európa más részein mindez másként zajlott, legutóbb a XX. század második felében, a vendégmunkás-korszak. De ki emlékszik ma már a 60’-as évekre, amikor olasz, görög, délszláv és utolsóként török vendégmunkások milliói lepték el Nyugat-Európa gazdag államait, majd a 70’-es években a spanyolok és portugálok. Aztán szépen hazamentek és ma már ők is fejlettek jóléti társadalmuk végóráit számolgatják.

A helyükre jöttek azok, akik nem mennek haza többé, hanem maradnak, részben munkáért, részben inkább csak a jóléti állam asztaláról nekik is lehulló morzsáért. Velük jött a türelmetlenség, elmaradottság, eltérő kultúra és civilizáció, előítéletesség, erőszakosság, olykor egyik oldalról, olykor mindkettőről.

A tünetek látszólagos különbözőségek ellenére mindenütt ugyanazok. Ez az igazi multikulturalizmus, amely alacsonyabb vagy magasabb színvonalon ugyanaz a multikulturálatlanság.

„Senki sem tagadhatja, hogy az elmúlt évtizedek alatt a brit társadalomban ijesztően széles rétegeiben hanyatlásnak indult a család, mint a társadalom alapegysége szerepe. Ez a folyamat része a politikai korrektség tekintélyrombolásnak…” de következménye már a szülők rossz példájának, neveletlenségének, promiszkuitásának, tegyük hozzá.

 „A pedagógus tekintélye szintén a politikai korrektség áldozata lett, vannak iskolák, ahol a tanárok félnek a diákjaiktól és tudják, hogy semmi eszközük nincs a fegyelmezésre…” És előáll a funkcionális analfabéták serege, akik még kifejezni sem tudják érthetően magukat. Erről tudósít Londonból a Magyar Nemzet.

És ugyanezt olvashatjuk Németországból, Hollandiából, de nem kell messzire mennünk, ezt írjuk sajátmagunkról is. Persze mindenhonnan, mindenkiről szigorúan általánosítva, nem konkretizálva, mely rétegekre jellemző, vagy jellemzőbb a kórkép. És vajon, ahol nem panaszkodnak, hanem a multikulturalizmus jegyében szőnyeg alá söprik a problémát, ott nem ugyanez a helyzet? Vajon Norvégiában jobb-e a helyzet és a merénylőnek külföldre kellett mennie, megismerni a problémát és az egész fehér civilizációt kellett féltenie az otthoni állapotok helyett? Vagy magunk a norvégok nem beszélnek róla és ezért egy terrorista kellett hozzá, hogy felvillanjon valami a szőnyeg csücske alól?

Ne próbáljuk tagadni, hogy ezek az állapotok szülik saját torz ellenpéldájukat, az egykor fejlődő kultúra korcsosulása elleni torz terrorizmust. A norvég merénylőt, a szinte minden európai országban felbukkanó neonácikat és neobolsevistákat, az idealizált SS-t, a XIX. század megszépült nihilista, öngyilkos merénylőit vagy nálunk a legrosszabb fajta népies romantika karikatúrájaként a szájhős „betyárokat” és gárdistákat?  A lesből lövöldöző gyilkosokat?

Ezek a magányos, vagy törpe kisebbségben terrorizmust áhító, végül tettekre vetemedő szélső jobboldaliak és anarchisták szellemileg nagyon is közel állnak a moszlim világ szélsőségeseinek magános és szervezett terroristáihoz, akik ugyanennek az eszmevilágnak a negatív párját jelentik.

A polgári lakosságot gyilkoló öngyilkos moszlim merénylő és a norvég Breivik ugyanazt teszik. Tettükkel rá akarnak mutatni a modern nyugati civilizáció – szerintük – elpusztítandó olyan visszásságára, amelynek valójában ők maguk is okozói, amikor azt képzelik, hogy egy-egy tünet elleni harcukkal lényegi problémát tudnak megoldani, elhanyagolva az igazi nagy összefüggéseket.

Norvégiától egy kicsit oldalvást van egy szigetország, Izland. Ki beszél manapság Izlandról? Pedig néhány éve még jóléti állam volt, míg egy napon - még a világválságot megelőzve – csődbe ment. Kiderült, hogy nem tudja visszafizetni külső-belső adósságait. Felélték a hamis jólét alapját, a lakosság megtakarításait. Egy napon mindenki arra ébredt, hogy elúszott a megtakarítása, attól kezdve ő szegény ember. Azóta csak akkor hallani Izlandról, ha kitör náluk egy vulkán.

Az izlandi bankok bukása és az USA ingatlanbuborékjának kidurranása lényegében azonos jelenség, távol egymástól és arányaiban szinte elképzelhetetlenül más méretben. De mindkettő ugyanannak a gazdasági világrendszernek tényezője, és velük társítva említhetjük azt a felfordulást, ami most a svájci frank körül zajlik és szintén része a buborékrendszernek.

(folyt. köv.)