Összehangolt munkával segítenek a karitatív szervezetek

A Karitatív Tanács tagjai a hatóságokkal egyeztetve, szervezetten, a feladatokat egymás között megosztva segítenek a továbbiakban ellátni az illegális bevándorlókat – jelentette ki Soltész Miklós,  az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a karitatív szervezetekkel való egyeztetés után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Soltész Miklós elmondta: a hat nagy karitatív szervezet – Katolikus Karitász, Magyar Református Szeretetszolgálat, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, Magyar Vöröskereszt, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet – hat helyen lesz jelen. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kérésére a röszkei és a kiskunhalasi, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) kérésére pedig a Nagyfán, Debrecenben, Vámosszabadiban és Bicskén működő tárborokban.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a karitatív szervezetek a valóban rászorulóknak fognak humanitárius segítséget nyújtani: elsősorban idős és beteg embereknek, valamint gyermekes családoknak.

Abban is megállapodtak, hogy a jövőben heti rendszerességgel egyeztetnek egymással és az államtitkársággal, és ha szükséges, közösen kezdeményeznek a menekültellátást megkönnyítő jogszabály-módosításokat – tette hozzá Soltész Miklós.

Az államtitkár a szervezett segítségnyújtás fontosságát hangsúlyozva beszélt arról, hogy a több tucat országból érkező migránsoknak az európaitól eltérő vallási, étkezési szokásaik vannak, ezért nem mindegy, hogy milyen élelmiszer, ruha jut el hozzájuk. A rosszul választott adomány ugyanis sokszor a kukában vagy a piacon végzi.

Kitért arra is, hogy a legnagyobb szeretettel és jó szándékkal is nagy kárt lehet okozni mind Magyarországnak, mind a bevándorlóknak. Fontos a kiegyenlített ellátás, hiszen a migránsok, akik többségének van mobiltelefonja, informálják a következő csoportokat minden egyes gyűjtőtáborról. Így ők már konkrét elvárásokkal érkeznek és követelőzőkké válnak, ha nem kapják meg azt az ellátást, amiben egy héttel korábban részesültek sorstársaik.

 Az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága múlt pénteken fordult a Karitatív Tanács tagjaihoz a Magyarországra érkező migránsok humanitárius megsegítése érdekében. Ezt követte az a hétfői egyeztetés, amelyen a karitatív szervezetek azt kérték az ORFK, a BÁH és a MÁV képviselőitől, ők mondják meg, hogy hol és milyen segítségre lenne szükségük. A szerdai egyeztetésre a hatóságok elkészítették a feladatlistát, amelynek alapján a karitatív szervezetek felosztották maguk között a munkát – ismertette Soltész Miklós.

A legnagyobb szükség a táborokban matracra, ágyra és ágyneműre, gyógyszerre, tartós élelmiszerre, ruhaneműre, tisztító és higiéniás szerekre, valamint biztonságos gyermekjátékra van - derült ki a hatóságok kéréseiből. Kérték továbbá a karitatív szervezetek munkáját a táborokban lakók lelki segítésében és a gyermekek ellátásában is – mondta az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!