Összenő ami összetartozik

Az önmagát baloldalinak vagy liberálisnak nevező szerveződés politikusai és pártjai mindent elkövetnek, hogy a választókat megtévesztve önállónak és a múlt politikai bűneitől teljesen függetlennek láttassák magukat. 

Ha azonban jobban odafigyelünk, akkor látjuk, hogy legyen szó Bajnaiék szobordöntéséről vagy a most bejelentett Gyurcsánnyal közös „kongresszusosdiról”, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila politikai formációi Fodor Gáborral kiegészülve közösen szeretnék visszahozni mindazt, amely az előző szocialista kormányzatok idején kilátástalanságba taszította mind gazdasági, mind erkölcsi szempontból Magyarországot. Az MSZP-nek, az Együtt-PM-nek és a liberálisoknak kellemes emlékeket felidéző közös kongresszust kívánunk és reméljük az Internacionálé eléneklésével könnyen megtalálják majd a közös hangot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!