Összetett probléma a hajléktalankérdés

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint az utcán élni és létezni az emberi méltósággal nem összeegyeztethető, de a hajléktalanság egyúttal közrendi és közegészségügyi kérdés is. Erről Lukács Tamás a parlament előtt lévő szabálysértési törvénnyel összefüggésben beszélt. A javaslat az önkormányzatoknak lehetőséget teremtene arra, hogy a közterület meghatározott részein – a közrend, a közbiztonság, a közegészség érdekében – az életvitelszerű tartózkodást jogellenessé nyilváníthassák.

Lukács Tamás szerint jóindulatú megközelítés esetén nem lehet vita kérdése, hogy alkotmányos cél érdekében történik a korlátozás. Ilyen célként jelölte meg a közegészségügyet és a közbiztonságot. Annak is van joga, aki a játszótéren az unokájával szeretne leülni, de ezt közegészségügyi okok miatt nem tudja megtenni – mondta.

Rámutatott: a törvényalkotónak az is célja lehet, hogy mások jogait megvédje, fontos azonban, hogy az esetleges korlátozás törvényes keretek között, a szükséges és arányos mértékben valósuljon meg.

Elismerte, az csapdahelyzet, hogy a hajléktalanok sok esetben nem azonosíthatóak.

A családok szétesése is oka a hajléktalanságnak

Szólt arról is, számosan válás után jutnak hajléktalan sorsra. A KDNP családok védelmében tett lépéseit megemlítve hozzátette, ahol a családok szétesnek, ott a következményekkel is számolni kell.    

A probléma az unióra is tartozik

Lukács Tamás kitért arra, hogy nem csak magyar problémáról van szó, de nem nagyon hiszi, hogy ezt a témát „közös nevező alá lehet hozni” az unióban.

Nagyon összetett és bonyolult társadalmi kérdésről van szó, amiről felelős, értelmes, szélsőségektől mentes vitát kellene folytatni – összegzett a párbeszédre nyitottságát kifejező kereszténydemokrata képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!