Öt helyen várják az aláírásokat Cegléden

A KDNP, és a párt ifjúsági tagozata is csatlakozott ahhoz az uniós polgári kezdeményezéshez, melynek célja a magzati élet védelme. Ha összegyűlik a megfelelő számú aláírás, az Európai Parlamentnek foglalkoznia kell a kérdéssel – mondta el Földi László országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón. Magyarországon 16500-an, az Európai Unió területén pedig összesen egy millióan kell, hogy ellássák kézjegyükkel az ívet a sikerhez. 

Azt szeretnék elérni, hogy az Európai Unió ne finanszírozzon olyan kutatásokat, kísérleteket, vagy más tevékenységet, ami embriók elpusztításával jár. Az emberi élet a fogantatással kezdődik - mondják ki a kezdeményező szervezetek.

A sajtótájékoztatót a ceglédi Toldy Ferenc Kórház életmentő inkubátora előtt tartották. Ez egy jelképes helyszín, ami emlékezteti a ceglédieket arra, hogy a berendezés nemrégiben életet mentett, és ennek Cegléden súlya kell, hogy legyen – mondta Zsámberger György főorvos. A kezdeményezés célja végső soron az, hogy minél több gyermek szülessen – tette hozzá.

Az ,,Egy közülünk" nevet viselő kezdeményezéshez hét ország csatlakozott, és ez az egyik első regisztrált polgári kezdeményezés az Európai Unióban. Az Európai Polgári Kezdeményezés a részvételi demokrácia egyik új eszköze. Az Egy közülünk kezdeményezésnek nagyobb politikai hatása lehet, mint előre láthatnánk – áll a hivatalos honlapjukon. Amellett, hogy megváltozik az Unió pénzügyi szabályozása - hiszen az embriókísérletek finanszírozásának a beszüntetését kérik – az állampolgárok részt vesznek a döntéshozatalban a polgári kezdeményezés kínálta lehetőségen keresztül.

A kampány széleskörű támogatásra épül: civil szervezetek, egyházak, politikusok, európai képviselők kötelezték el magukat a kezdeményezés támogatása mellett, sőt Ferenc pápa is mellette áll - olvasható az egykozulunk.hu honlapon. A weblapon egyébként május elejéig, pontosabban Anyák napjáig az aláírását is leadhatja, aki egyetért a célokkal.

Az aláírás gyűjtő helyek címe Cegléden:

  • Toldy Ferenc Kórház Cegléd, Törteli út 1-3.,
  • Városi sport csarnok iroda Cegléd, Rákóczi út 33.
  • Dent Tours Utazási Iroda Cegléd Szolnoki út 11.
  • Den Tours Utazási Iroda Cegléd Malomtó szél 30.
  • Belvárosi ruha javító üzlet Cegléd
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!