Ötven millió forint kormányzati támogatást kap a soproni Szent Orsolya Iskola

Ötven millió forint kormányzati támogatást kap a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium az intézmény bővítésének tervezésére, emellett jövőre mintegy fél milliárd forinttal járulnak hozzá az építkezéshez – jelentette be Soltész Miklós Sopronban. Az  egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, hogy 2011 és 2014 között csak Sopronban mintegy hetven millió forinttal támogatták az egyházak templom és épület felújításait, építéseit.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az 1747-ben, akkor még leánytanulók számára megnyílt intézmény  hithű keresztényeket, művelt és jó édesanyákat” nevelt, és amikor ezek a  nemes célok” a mai korban is megvalósulnak, akkor a kormány örömmel támogatja a fejlesztéseket.   

Soltész Miklós az MTI-nek elmondta, hogy a bejelentett ötven millió forint kormányzati támogatás, a további mintegy fél milliárd forintos támogatás Európai Uniós forrásokból érkezik majd.   

Pápai Lajos, a Győri Egyházmegye püspöke elmondta, hogy amikor 1991-ben az egyházmegye visszakapta a 1948-ban államosított iskolát, megkezdték annak felújítását. Az épületre azóta mintegy hatszáz millió forintot költöttek, a legutolsó beruházás 2010-ben fejeződött be, egy új, 360 négyzetméter alapterületű tornacsarnok építésével. A legfontosabb azonban nem csak az iskola falainak bővítése, hanem a hitre való nevelés és a szellemi tudás fejlesztése – tette hozzá a megyéspüspök.   

Fodor Tamás, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, hogy az intézmény a város oktatási, nevelési palettájában fontos szerepet tölt be.   

Kovács András, a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója a bővítés terveiről szólva elmondta, hogy az intézmény Orsolya téri szárnyának tetőterében kettő természettudományos termet alakítanak ki szertárral és laborral, tantermeket és csoport szobákat építenek, emellett kicserélik a nyílászárókat és felújítják a tetőt.   

Az igazgatója elmondta azt is, hogy jelenleg száz százalékos kihasználtsággal működik az intézmény a maga 810 általános iskolás és gimnáziumi diákjával. A tanulók létszáma 2010 óta folyamatosan növekszik.   

A bővítés terveivel még az idei tanévben elkészülnek, a kivitelezés 2015 júniusában kezdődhet el és várhatóan 2015 év végére fog befejeződni – tette hozzá Kovács András.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!