Ötvenmilliárdos fejlesztési program indul Egerben

Négysávos autóút fogja összekötni 2018-ra Egert az M3-as autópályával – egyebek mellett ezt tartalmazza az a megállapodás, amelyet pénteken írt alá Orbán Viktor miniszterelnök Egerben Habis László polgármesterrel. A közös sajtótájékoztatón a kormányfő elmondta: a megállapodásnak része az is, hogy az egri uszodát 6,3 milliárd forintból nemzeti úszó- és vízilabdaközponttá fejlesztik. Emellett - a már zajló rekonstrukciókon túlmenően - 6 milliárd forintból folytatódik az egri vár fejlesztése is.

Megállapodás született továbbá arról, hogy a MÁV átad Egernek egy 9 hektáros terület, hogy abból ipari park lehessen, amely a város saját területeivel együtt 20 hektáros lehet majd. Az összesen mintegy 50 milliárd forint értékű fejlesztési programról a kormányfő azt mondta, hogy a város legújabb kori történetének talán egyik legjobb megállapodását kötötte meg. Rámutatott: az egriek és a város térségében élők érdekeit szolgáló megállapodás a soproni után a második a Modern városok programban.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a világban zajló változások nyomán 4-5 év múlva nem fogunk ráismerni arra a közegre, amelyben ma élünk. Kézzelfogható jelei lesznek ennek a változásnak a világgazdaságban, a világ külpolitikai rendszerében, a fejlesztéspolitikában és az oktatáspolitikában is. Ha mi, magyarok nem hozunk létre új gazdaságpolitikát, ha nem tesszük világossá, hogy újfajta külpolitikára van szükségünk, ha nem korszerűsítjük az oktatási rendszerünket, akkor Magyarországot ebben a most formálódó világban nem lehet sikerre vinni. Rámutatott: a vidéki Magyarország fejlődésének kulcsa a vidéki városokban van. Erős vidéki városok nélkül nem lesznek erősek a falvak sem, ezért vidéki erőcentrumokat kell létrehozni. Lejárt a kis halak és a nagy halak ideje, ma már a gyors halak a vizek urai – utalt a rövid időn belül tető alá hozott megállapodásra Orbán Viktor.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta: a kormányzat célja, hogy minden megyei jogú várost 2018-ig bekapcsoljanak a már létező autóút- és autópálya-rendszerbe, illetve hogy az autópályák elérjék az országhatárt. Orbán Viktor azt kérte ugyanakkor: a Kárpátalján kialakult nehéz helyzet okán minden megyei jogú város – a testvérvárosi kapcsolatokon túlmutatóan - patrónusként segítse az ott élő magyarokat.

Habis László (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy Eger a hősiesség, a helytállás és a hazaszeretet városa. Felidézte: tavaly december óta az egri vár nemzeti emlékhellyé vált a parlament döntése nyomán. Emlékeztetett: a kormány átvállalta a város 8 milliárd forintos adósságállományát, lehetővé téve ezzel a még ambiciózusabb tervek megfogalmazását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!