Pápát választott a kopt keresztény közösség

Az észak-egyiptomi térségből származó Tavadrosz püspököt választották vasárnap Egyiptomban a helyi kopt keresztény közösség élére a márciusban elhunyt III. Senuda pápa utódjául. Az ügyvezető tevékenységben eddig is aktívan részt vevő, hatvanéves püspök nevét – három jelölt közül – egy bekötött szemű gyermek húzta ki a kairói Szent Márk-székesegyházban ünnepélyes szertartás keretében. Az eljárás célja az volt, hogy a választásban minél inkább kizárják a politikai befolyásolás lehetőségét.

A másik két jelölt a kairói Rafael püspök és a hetvenéves, alexandriai Rafael Ava Mina atya volt. Mindhármukra a közösség körében konszenzust élvező jelöltként tekintettek. A választási folyamat már hetekkel ezelőtt elkezdődött. A három jelöltet két lépcsőben, 17 közül emelték ki, egyebek között arra ügyelve, hogy a kiválasztottak ne rendelkezzenek saját egyházkerülettel. A televízióban is közvetített kairói szertartáson a jelöltek egyike sem volt jelen, ehelyett saját kolostoraikban imádkoztak.

Tavadrosz a koptok 118. pápája

A 80 milliós Egyiptom lakosságának körülbelül egytizede kopt, ez a Közel-Kelet legnagyobb keresztény közössége. Tavadrosz lett az egyiptomi koptok 118. pápája.

A hivatalos beiktatásra a tervek szerint november 18-án kerül sor Kairóban.

Az iszlám erősödésével az egyiptomi keresztények körében megnőtt a kiszorítottság érzése és a hátrányos megkülönböztetés miatti aggodalom. Az új pápától megfigyelők szerint azt várják, hogy fokozni tudja a koptok befolyását, valamint biztosítani a közösség politikai védelmét az észak-afrikai arab országban.
 

III. Senudát tömegek gyászolták

Március 20-án Kairóban tömegjelenetek közepette tartották meg III. Senuda egyiptomi kopt pápa végső gyászszertartását. III. Senuda március 16-án hunyt el. Halálát egészségügyi állapotával és életkorával magyarázták az orvosok.

Merényletek és hátrányos megkülönböztetés

III. Senuda márciusi elhunytáig négy évtizeden át vezette a IV–V. századig visszanyúló gyökerekkel bíró rendházat, és közeli kapcsolatot alakított ki a tavalyi arab tavasz idején elűzött Hoszni Mubarak államfővel. Tavadrosz, az egyházat eddig ügyvivőként irányító Pakhomiusz püspök legfontosabb segítője, a koptok egyik központi helyén, Vádi Natrúnban lett püspök.

A koptokat több terrorista merénylet is érte Hoszni Mubarak elnök hatalmának megdöntését követően, amiért az iszlamistákat teszik felelőssé. A közösség vezetői panaszkodtak amiatt is, hogy híveik nem jutottak magasabb posztokhoz, még dékáni hivatalt sem sikerült szerezniük. Többször kifogásolták, hogy közösségüket és a keresztény tanítást az oktatásban is aránytalanul háttérbe szorítják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!