Parlament elé terjesztené az EB javaslatát a miniszterelnök

Orbán Viktor benyújtaná a magyar parlament elé vitára az Európai Bizottság javaslatát a bevándorlás szabályozásáról, amint megkapja a tervezetet. A kormányfő az Országházban – egy más témában tartott sajtótájékoztatón – elmondta: a bizottság javaslata nemcsak az illegális bevándorlással foglalkozik, hanem általában az EU stratégiáját tartalmazza a bevándorlás kérdésének összes részletével kapcsolatban.

Ezt terjesztené a parlament elé, és javasolja az Országgyűlésnek, valamint a közvéleménynek, hogy megvitassák, mivel értenek egyet belőle és mely részek ellentétesek Magyarország érdekeivel. „Izgalmas és szép vita előtt állunk" – fogalmazott.

Jó lenne, ha erre még az Európai Tanács júniusi csúcstalálkozója előtt sor kerülne, mert akkor úgy mehet az eseményre, hogy bírja a magyar parlament egyértelmű felhatalmazását – közölte a kormányfő.

A Welt am Sonntag című vasárnapi német lap azt közölte, hogy az Európai Unióba érkező menedékkérők tagállamok közötti elosztását szabályozó kvóta bevezetését javasolja az Európai Bizottság. A brüsszeli testület szerdán mutatja be a javaslatot, amely szerint az egyes tagállamok által ellátandó menedékkérők számát – a tagállami kvótát – egyebek között a hazai össztermék (GDP), az ország népessége, a munkanélküliségi ráta és a menedékjog iránti kérelmek aktuális száma alapján kellene meghatározni.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!