Parlamenti határozatot a kilakoltatások ellen

Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a Fidesz-KDNP a hitelkárosultak megsegítésére – jelentette be Soltész Miklós, a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője. A képviselő szerint a szocialisták kezdeményezésére elfogadott állásfoglalás (15 kormánypárti igen és 12 tartózkodó szavazat) beilleszkedik az eddigiek közé, időt húz, maszatol, és nem ad megoldást.

A Fidesz-KDNP szerint lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az adós maga értékesítse ingatlanát adott esetben legalább 6, legfeljebb 12 hónapos moratóriummal, s szabályozni kell a tartozás átütemezésének lehetőségét, feltételeit is. A frakciószövetség kezdeményezi azt is, hogy az állam a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-n keresztül váltsa ki a fizetésképtelen adósok hiteleit, illetve, hogy terjesszék ki a jelenleg érvényes törvényeket minden olyan állampolgárra, aki munkája elvesztése miatt képtelen fizetni lakáshitele törlesztőrészletét. Emellett kedvezményt biztosítanának az adós számára a hitel egyösszegű visszafizetése esetén. Speciális szabályozást igényel ugyanakkor az az eset, amikor a forint árfolyamromlása miatt a hitel összege meghaladja az ingatlan értékét – tette hozzá.  

A képviselő a témával foglalkozó rendkívüli szociális bizottsági ülés után azt mondta: az átláthatóbb pénzügyi tevékenység kialakításáért és a hitellel rendelkezők védelméért további törvények módosítása és meghozatala szükséges.

A Fidesz-KDNP a határozati javaslatát azzal indokolta, hogy a forint gazdasági válsággal összefüggő árfolyam-ingadozása hatására a devizaalapú hitelek törlesztőrészletei rövid idő alatt és drasztikus mértékben, akár 30-50 százalékkal megnőttek. Naponta mintegy 30 új, fedél nélkülit regisztrálnak, a lakosság 10-15 százalékát fenyegeti az árverezés veszélye, a közüzemi számlákkal tartozók száma eléri a 720 ezret. A legfrissebb adatok alapján elmondható, hogy a fizetésképtelen adósok érdekében meghozott eddigi intézkedések sok esetben nem érték el céljukat. Számottevő javulás nem várható, mert a jelenlegi rendszer egyik alappillérét képező önkormányzati elővásárlási jog hitelét veszti a 2010-re tervezett 100-120 milliárdos, a települési önkormányzatokat érintő elvonások miatt – olvasható a javaslatban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!