A címben foglalt ajánlkozásra emlékeztető – nem apróhirdetés – hanem terjedelmes publicisztika jelent meg az elmúlt hetekben, a Népszabadság november 9-i mellékletében. Az írás a „Hamupipőke komplexust” elemzi – nemcsak címében – hanem az ismert mese alapmotívumában is. A királyfi a kis cipellőbe beleillő lábú leányzót keres jegyeséül. Az efféle módszerektől óvja a politikát a cikkíró, vagyis hogy valaki előre megalkosson egy ideológiát, erre pártot alapítson, és utána kezdje keresni hozzá a tagokat.
Miután mindenkit óv ettől, a szerző megállapítja, hogy lyuk van a politikai palettán, elmondja, hogy milyen pártra lenne szükség, megalkotja ideológiáját, és nyilvánvalóan várja a jelentkezőket, akik aztán majd elnökké választják az éppen a pártelnöki székbe illő Hamupipőkét?
Milyen is legyen ez az új párt, amelynek dolga természetesen a jelenlegi kormányzat, a Fidesz-KDNP leváltása lenne?
„A politikai elemzők többsége a baloldal megerősödésétől, vagy egy új liberális párt létrejöttétől várja a fordulatot.” „Vannak, akik tüntetésekben megedzett civil mozgalmakban gondolkodnak.” Ámde „a széles körű összefogást szorgalmazók sem képesek saját árnyékukat átlépni. Valójában… egy nagyon is szűk körű összefogásban gondolkodnak.” „Elvont, értelmiségi attitűdből táplálkozó fantaszták méltóságukon alulinak tartják, hogy a kisgazda hagyományokkal törődjenek.” Kik jönnének hát a baloldal és a kormány helyett? „Lehet gondolni azokra az MDF-esekre is, akiket a Fidesz nem tudott arra rávenni, hogy beolvadjanak, sem arra, hogy profilt váltsanak.” Ezek mind az új párt támogatói lesznek. „Azokra azonban semmiképpen nem célszerű számítani… akik neves politikusként akár MDF-esek, akár kisgazdák, akár „egyebek” voltak és karrierizmusból a Fidesszel koalíciót kötve megsemmisítették saját pártjukat. (Gyengébbek kedvéért: az „egyebek” alatt a KDNP értendő).
A karrieristáknál cikkírónk nem vállalna pártelnökséget, konkurensek kíméljenek, de egyébként „Az itt felvázolt struktúra emlékeztet arra, amely a Fidesz jobboldalra sasszézása előtt a rendszerváltoztatás kezdetén létezett, amelynek tehát megvannak a társadalmi gyökerei.” Szerinte ez a konstrukció – az Antall-kormány is – alkalmasabb volt a Fidesz-KDNP pártszövetségnél, mert nincsenek társadalmi gyökerei”.
(Hogy miért nem jött létre még 1996-ban ez a felállás? Azt cikkírónk mindenkinél jobban tudja, de erről majd később.)
Akkor hát miről is van szó?
„Időszerű lenne tehát rendszerváltáskor tervbe vett keresztényszociális, vagy keresztényszocialistának nevezett mozgalom elindítása.” Méghozzá azért, mert a szerző szerint „a világháború után Barankovics az előzőleg létezett pártok helyett egyedül ilyen pártot képzelt el.” Hogy milyen pártok helyett? Hát, az idejétmúlt, magukat kereszténynemzetinek nevezett, a legitimista, illetőleg katolikus pártok helyett. Barankovicsnak a Horthy-korszak pártjait illetően igaza volt, és az akkori elképzelése közvetlenül a háború után logikus volt. Csakhogy addigra a keresztény”szocialista” elvek helyett létrejöttek az addig nem létezett olasz, német, osztrák, stb… kereszténydemokrata, a piacgazdaságot elismerő pártok, ezért lett a „Barankovics Párt”, „Demokrata és nem keresztényszocialista Néppárt, majd ’90 után Kereszténydemokrata Néppárt és nem „szociális-szocialista néppárt.”
Tehát cikkírónk egy ilyen ker-szoc-pártot képzelne el, és mint ennek kifundálója – bár ezt nem mondja ki – nyilvánvalóan nagy kedvvel vállalna elnökséget is.
De ki is hát ez a mélyenszántó politikai gondolkodó, aki szívesen bedugná a lábát Hamupipőke, általa elképzelt papucsába, bár nálunk „szélsőséges pártok… nemcsak politikai programokat kínálnak, hanem nagyon is konkrét világnézetet és… nálunk a magát keresztény-nemzetinek deklaráló jobboldali kormányzat részéről hathatós kritika nem igen fogalmazódik meg eme szélsőségekkel szemben”. De hát éppen ezért van őrá szükség.
Hogy ki ő? Nem más, mint ahogy aláírja magát: „Giczy György, a KDNP volt elnöke.” Ő az a következetes ideológus, aki semmi szín alatt sem dolgozna ki elméleteket minden alap nélkül – mint látjuk jelen esetben is – ha nincs előzetesen társadalmi igény az ő pártjára. Márpedig most semmire sincs nagyobb igény, mint az ő keresztényszocializmusára.
De ki is volt az, aki meghiúsította annak idején az egyenjogúságon alapuló MDF – Fidesz – „egyebek”, vagyis KDNP választási szövetségét és helyette egy FKGP-MIÉP-egyebek” koalíciót szeretett volna összehozni? Éppen ő, Giczy György.” Azután Csurka és Torgyán egyaránt átverték, noha kedvükért szétverte az eredményes, az 1994-es tavaszi vereséget kiköszörülő Polgári Szövetséget. Giczy és a KDNP alapszabályának szinte összes passzusait felrúgva kizárta a Pártból Barankovics régi harcostársait, akik a jogfolytonosságot képviselték, és őt maguk fölé emelték, össze-vissza sértegette az egyházakat, elkótyavetyélte a Párt hatemeletes székházát. és ellenőrizetlenül eltüntette a befolyó vételárat az állami támogatásokkal együtt. Most megnevezni sem meri, írásában „egyebekként” említi a pártot, amelynek nevét mai napig használja, pedig bírói ítélet fosztotta meg elnöki tisztségétől. Számos jóhiszemű, politikában járatlan, keresztény meggyőződésű párttagot és választót hosszabb időn át tévedésben tartva, demagógiával, ígérgetésekkel hét éven át lehetetlenné tette egy hiteles kereszténydemokrata párt működését.
Mára sokan elfelejtették, mások nem is hallottak róla és talán már azt hiszi, hogy ismét eljátszhatja, szociális demagógiával a keresztény politikust a Népszabadságban.
