A pedagógus életpályamodellért Hoffmann Rózsa úgy harcolt, mint egy „berber oroszlán”

Semjén Zsolt szerint Hoffmann Rózsa emblematikus szereplője lesz a következő Országgyűlésnek oktatási ügyekben. A miniszterelnök-helyettes erről az M1 Az Este című műsorában beszélt hétfőn. A KDNP elnöke teljes mértékben elégedett Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár teljesítményével. Abban a golyózáporban, amiben végigküzdötte a négy évet, és amit ezalatt letett az asztalra, az történelmi távlatban nézve rendkívüli teljesítmény.

Hozzátette: nem állítja, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működése teljesen hiba nélküli, de olyan közigazgatás soha nem lesz, ahol ne lennének adminisztrációs problémák.

Ugyanakkor irányvonalbeli tévesztés nincs – jelentette ki Semjén Zsolt, aki úgy fogalmazott: a pedagógus életpályamodellért Hoffmann Rózsa úgy harcolt, mint egy „berber oroszlán”, az életét tette rá.
    
Semjén Zsolt a kormányban várható esetleges változásokról nem kívánt részleteket elárulni, úgy fogalmazott: közjogilag nem lenne helyes, és illendő sem lenne, ha elkezdene a kormánystruktúráról értekezni. Orbán Viktor kormányfő kompetenciája, hogy kormányát meghatározza. Annyit megjegyzett: miután a kormány betöltötte azt a hivatást, amiért a választók 2010-ben bizalmat szavaztak neki, ezért azt gondolja, alapvető változások nem valószínűek.
    
Semjén Zsolt szerint nagyszerűen teljesítettek a KDNP-s politikusok, amit rájuk bízott a miniszterelnök és a kormány, azt megcselekedték. Az az erős KDNP-frakció, ami a parlamentben lesz, garancia arra, hogy a Magyarországon 70 éves kereszténydemokrácia a következő kormányzati ciklusban is hangsúlyosan jelen legyen.
    
További kérdésre azt mondta: vannak olyan speciális területek, amik mindig is a KDNP-hez kötődtek, ezek hagyományosan az ő irányításuk alatt voltak, és az ezen a területen dolgozó emberek beváltak. Ezeken a területeken vagy kormányzati vagy parlamenti pozícióban a KDNP jelenléte, értékrendje meghatározó lesz.
    
Kitért arra is, arra biztatják az erdélyi magyarságot, hogy támogassák az RMDSZ listáját Romániában, hogy saját jogon minél több képviselővel legyenek jelen az unióban, és minden segítséget megadnak a Magyar Közösség Pártjának a Felvidéken az európai parlamenti választáson.
    
Semjén Zsolt végül ismét köszönetet mondott azért, hogy a külhoni magyarok több mint 95 százalékkal támogatták a Fidesz-KDNP-t az április 6-i országgyűlési választáson.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!