Pótolni kell az egyházak elmaradt támogatását

Az új kormánynak stratégiai kérdésként kell kezelnie az egyházakkal való kapcsolattartást, hiszen egy szociális és lelki válságba jutott országért ők tehetnek a legtöbbet – közölte az Országgyűlés emberi jogi és vallásügyi bizottságának elnöke. Balog Zoltán (Fidesz) úgy fogalmazott: ő azért fog küzdeni, hogy az egyházakkal való kapcsolattartás a lehető legmagasabb szintre kerüljön az államigazgatásban. A politikus a költségvetés helyzetének függvényében fokozatosan pótolná az elmúlt három évben elmaradt, mintegy 4,4 milliárd forintos támogatás kifizetését az egyházi iskolákba járó gyermekek után.

Mint mondta: az ütemezésben meg kell majd állapodni, de ennek az összegnek a pótlása nemcsak erkölcsi, hanem jogi kötelesség is, valamint a későbbiekben ezen a területen automatizmusként működő finanszírozási rendszert kell alkalmazni, ami nem a mindenkori költségvetés jó- vagy rosszindulatától teszi függővé az egyházi beruházásokat. Hozzátette: az 1+1 százalékos rendszernél is egységes szabályozás megalkotására van szükség. Változtatni kell szerinte az egyházi épületek rekonstrukcióján is, ma az Orbán-kormány által biztosított összeg tizedét fordítják mindössze ilyen célra.
   
A fideszes politikus szerint a pártállami diktatúra öröksége miatt még ma is az az attitűd munkál a szocialista párt képviselőiben, hogy az egyházak alapvetően ellenfelek, akiket jó lenne visszaszorítani a templom négy fala közé, ez a magatartás hatotta át a kormányzati hozzáállásukat is. Ma Magyarországon másodosztályúaknak számítanak azok az emberek, akik egyházi iskolába járatják gyermeküket, vagy egyházi egészségügyi szolgáltatást vesznek igénybe.

Az egyházak alapításának esetleges szigorításáról kifejtette: az államnak nincs joga ahhoz, hogy beleszóljon abba, ki miben hisz, hogyan gyakorolja vallását, a vallásszabadságot maximálisan biztosítani kell, ugyanakkor azokat a szervezeteket ki kell szűrni, amelyek nem akarnak mást, mint áfa-visszatérítést és egyéb kedvezményeket. A civil szervezeteknél három évet kell várni az egy százalék igényléséhez, egy ilyen szabályozást az egyházaknál is elképzelhetőnek tart.

Tisztesség a magánszférában és a köz világában egyaránt, ez lesz az új kormány egyik elsődleges feladata – szögezte le az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke, aki reális esélyt lát arra, hogy felelősségre vonják a 2006-os őszi rendőri brutalitás valódi felelőseit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!