Rangos lengyel kitüntetést kapott Dr. Latorcai János

A lengyel köztársasági elnök az egyik legrangosabb lengyel elismeréssel, a Lengyel Köztársaság Érdemrend Parancsnoki Keresztjével tüntette ki Dr. Latorcai Jánost, az Országgyűlés alelnökét, a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmányának elnökét. A kitüntetést Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke nyújtotta át ünnepség keretében pénteken a budapesti lengyel nagykövetségen.

A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye

A Lengyel Köztársaság Érdemrend Parancsnoki Keresztjével tüntette ki Marek Kuchciński a Szejm elnöke – hosszas méltatás után – Dr. Latorcai Jánost, az Országgyűlés alelnökét, a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmányának elnökét.



Az egyik legmagasabb állami elismerést a Lengyel Köztársaság elnöke azért adományozta, „mert mindig és minden kérdéssel kapcsolatban számíthattunk Latorcai János alelnök úr Lengyelország és a lengyelek irányába tanúsított barátságára, megértésére és kedvességére".

A méltatás szerint a kitüntetett különösen sokat tett a két nép kapcsolatainak fejlesztéséért és barátságáért, munkásságának köszönhetően a lengyel-magyar parlamenti kapcsolatok a legaktívabbak közé tartoznak. A magyarországi lengyel kisebbség képviselőinek és tagjainak nyújtott töretlen támogatásáért is köszönetét fejezte ki Lengyelország a mai ünnepélyes gesztussal. Külön kiemelték az Antall-Sławik Évad projektjeinek megvalósításáért tett lépéseit, amelyet, mint a magyar Országgyűlés Magyar-Lengyel Barátsági Tagozatának a tagja, a mai napig segít Dr. Latorcai János.

Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)



Az ünnepségen mások között jelen volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

A Lengyel Köztársaság Érdemrend Parancsnoki Keresztje a külföldieknek adható egyik legrangosabb lengyel kitüntetés. Magyarországon – a második világháborús lengyel menekülteknek nyújtott segítségért – post mortem Hanauer István Árpád váci püspök (1869-1942), Varga Béla katolikus pap, az Országgyűlés egykori alelnöke, a világháború utáni amerikai magyar emigráció vezetője (1903-1995) és Kudar Lajos magyar csendőr alezredes (1895-1945) kapta meg.

Részesült a kitüntetésben Wittner Mária volt parlamenti képviselő, halálra ítélt, majd többéves börtönbüntetést szenvedett 56-os forradalmár, Engelmayer Ákos, a rendszerváltás utáni első varsói magyar nagykövet, a lengyel földalatti ellenállás és a Szolidaritás független szakszervezet egykori tagja, legutóbb pedig Hende Csaba, a Fidesz parlamenti képviselője, volt honvédelmi miniszter.



 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!