Rendezett kapcsolatokra törekszik a kormány Ukrajnával és Oroszországgal is

Még a törékeny béke is jobb, mint a háború – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az ukrán válság ügyében az előző nap született minszki megállapodásról. Az illegális bevándorlással kapcsolatban leszögezte: aki tiltott határátkelést hajt végre, mindegy, milyen indokkal teszi, azonnal őrizetbe kell venni. Szólt arról is, hogy szükség van a reklámadóra és az abból származó bevételre.

Pénteki kijevi látogatásáról szólva a kormányfő kijelentette: Magyarországnak ésszerű érdekei fűződnek ahhoz, hogy jó kapcsolatban álljon az ukránokkal. Az orosz-magyar kapcsolatról pedig úgy fogalmazott: Magyarországnak ésszerű és rendezett kapcsolatokra van szüksége Oroszországgal is.

Megélhetési bevándorlás

Aki tiltott határátkelést hajt végre, mindegy, milyen indokkal teszi, azonnal őrizetbe kell venni – foglalt állást az illegális bevándorlással kapcsolatban Orbán Viktor. A kormányfő kifejtette: az osztrákok és a németek változtatni fognak a bevándorlókkal kapcsolatos szabályaikon, így a Magyarországra érkezett menekültek nem tudnak majd továbbmenni, itt fognak rekedni. Ha akkor nem lesznek olyan törvényeink, hogy azonnal fogjuk el őket, és azonnal toloncoljuk vissza, akkor Magyarország egy menekülttáborrá fog válni – mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy ezt el kell kerülni. Szerinte ha a Balkánon is világossá válik, hogy nem érdemes Magyarországra jönni, akkor nem is fognak jönni.

Nemzeti konzultáció

A bevándorlás ügyében Orbán Viktor kifejtette: jelenleg arra volna szüksége, hogy a kérdésben megkérdőjelezhetetlenül egységesen és egyértelműen lépjen fel a magyar közvélemény. A miniszterelnök olyan - az európai menekültpolitikától egyébként eltérő - előírásokra kér felhatalmazást a magyaroktól, hogy az illegális határátlépőket a magyar hatóságok vehessék őrizetbe, tartsák fogva, és amint lehet, azonnal toloncolják ki őket. Ha megkapja erre a felhatalmazást a nemzeti konzultáción - mondta -, akkor érvényt is tud szerezni neki Brüsszelben. Emlékeztetett, hogy korábban Magyarországon már volt ilyen szabályozás, de ettől az unió eltiltotta a magyar hatóságokat, ám most világossá kell tenni Brüsszelnek, hogy ez rossz döntés volt a részéről. Orbán Viktor szerint a minél hamarabb elindítandó konzultáción jól kell feltenni a kérdéseket, egyszerűen és világosan, és akkor az embereknek lesz róla véleményük, mert az embereknek - mint fogalmazott - megvan a józan eszük.

Reklámadó

Szükség van reklámadóra és az abból származó bevételre, ettől nem tudunk eltekinteni – jelentette ki a kormányfő. Azonban miután a reklámadó - mint minden adó - pénzről szól, és magántulajdonosok zsebbe vágó érdekeiről is szó van, nekik erről van véleményük. Különböző eszközökkel, különböző módszerekkel próbálnak ennek érvényt szerezni, és különböző erősséggel fogalmazzák ezt meg. Hangsúlyozta ugyanakkor: ilyen vitákban sem a kormány, sem én nem vehetünk részt. Egy ország kormányzása sohasem személyes ügy – fogalmazott, majd azt is mondta, hogy a kávéházi legendák világa nem a kormányzás világa. Azt egészen másodlagosnak nevezte, ki milyen stílusban, hogyan beszél és mit mond.

Bankadó csökkentés

A kormány bankpolitikájának változásáról a kormányfő azt mondta: elértük a céljainkat. Mint fogalmazott, az ő fejében úgy tagozódik az időszámítás, hogy van a devizahiteles korszak előtti és utáni élet, és most a devizahitelesek korszakát lezártuk. Hozzátette, a kormány azt a célját is elérte, hogy a magyar bankrendszer legalább fele nemzeti kézben legyen. Szavai szerint Magyarország visszatért a rendezett gazdasággal rendelkező országok közé.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!