Idestova húsz éve halott az az ironikus hajlamú tanárember, aki nem kedvelte a „rendszerváltás” szót. Szerinte váltani az alsó fehérneműjüket szokták az emberek. Antall József változtatni akart és évtizedeken át – sajnos csak kevesedmagával – szisztematikusan készült is erre, miközben a titkosszolgálat megbízottai szorgalmasan körmölték róla titkos jelentéseiket. Él egy olyan hagyomány, hogy a haldokló Antall József Orbán Viktort tartotta alkalmasnak az ő politikájának folytatására és utolsó találkozásukon ezt közölte is vele.
E szerint Orbán Viktor feladata lenne a rendszerváltoztatás véghezvitele.
Vannak aztán a „rendszerváltók”, akik kisajátították maguknak ezt a rangot, mintha a kommunizmus megbuktatása az ő kizárólagos érdemük lenne. Ők mit sem hallottak a magyar vidéken szervezkedő, gyászos véget ért, de eredetileg komoly érdemeket szerzett Magyar Demokrata Fórumról, vagy a magyar katolikusok, pontosabban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által befogadott keletnémetekről, akik ténylegesen áttörték a vasfüggönyt és kész helyzet elé állították a pártállami kormányzatot. Amely aztán szintén kisajátította magának a „rendszerváltás” érdemét és utódpárti minőségben „a” rendszerváltókkal össszefogva csődbe sodorta az országot.
Ezek „a” rendszerváltók az év első napjaiban „Európához” fordultak. Csak úgy egyszerűen Európához, Izlandtól Törökországig. Vagyis: „Európához fordultak a rendszerváltók” – tette közzé levelük rövidített tartalmát a Népszava január 3-án.
„Orbán Viktor kormánya a demokratikus jogállami berendezkedés tönkretételére, a …. rendszerkritikus intézmények szisztematikus felszámolására törekszik – írták az egykori demokratikus ellenzék tagjai… az Európai Unió intézményeihez és tagországainak vezetőihez is eljuttatott nyílt levél tizenhárom aláírója szerint az alaptörvény életbeléptetésével Magyarországon a nyugati értelemben vett liberális demokrácia megszűnt. E helyett egy minden elemében antidemokratikus, a magántulajdon sérthetetlenségét sem tisztelő kormányzás igyekszik megfélemlítéssel és egzisztenciális kiszolgáltatottsággal létrehozni egy ellentmondani nem tudó és nem merő országot… Az aláírók az alkotmányosan kiépülő diktatúrától való megszabaduláshoz kérték az Unió segítségét, szerintük hazánk és az európai közösség közös érdeke a fellépés a magyar miniszterelnökkel szemben.
Ha bárkinek eddig kétségei lettek volna az iránt, hogy honnan fúj a szél, ez a rövid tudósítás leleplezi nemcsak íróinak, hanem nyilván több száz hasonló mentalitású feljelentői, bukott politikusnak, médiamunkásnak, üzletembernek, áltudósnak és álművészek, csupa kommunistából, maoistából, anarchistából lett liberális demokratának a magatartását, akik elárasztják vádaskodásaikkal a világsajtó és a nemzetközi intézmények és fórumok hasonló multú és gondolkodású korifeusait.
Önmagában a „liberális demokrácia” említése és siratása elárulja a levél egyoldalúan elfogult tendenciáját. Ezek szerint más nem is létezhet? Nem hallottak kereszténydemokráciáról? Szociáldemokráciáról? Vagy azok nem demokráciák? Éppen azokhoz az országokhoz fordulnak, amelyek többségében ezek a mára kimúlt irányzatok teremtették meg a mai liberálissá, neoliberálissá züllött, a legrosszabb fajta rabló bankrendszernek eladósított hajdani jóléti államokat.
A „liberális demokrácia” valójában az államtalanítás ideológiája. Szemben a másik kettővel, amelyek fontosnak tekintik az állam szabályozó szerepét a gazdaságban és a társadalompolitikában. A Fidesz–KDNP-kormány valójában nem tesz mást, mint megpróbálja helyreállítani az egyensúlyt a neoliberális szabadpiac és a szociális kötelezettségek felbomlott viszonyában.
Hazánk egy egész történelmi korszakon – a mai Európa háború utáni felvirágzásának idején mindvégig kimaradt, mert kiszakították Európa siker-korszakának folyamatából. Ezt a korszakot a kereszténydemokrata és szocdem pártok versengése, a szociális piacgazdaság felépítése – ez a keresztény gyökerű politika jellemezte.
Mire végleg felszabadultunk a bolsevisták és utódpártjaik, az MSZP és SZDSZ rablógazdálkodásának nyűgétől, ez a korszak Nyugaton neoliberálissá torzult. A néppártok elvesztették karakterüket, jóformán már csak a nevük a régi, vagy az sem, mint Olaszországban. Egy egész történelmi korszakot azonban nem lehet csak egyszerűen átugrani és belecsöppenni a neoliberális pocsolyába.
A Fidesz, elsősorban személyesen Orbán Viktor, hosszabb idő után felismerték, hogy ott kell újrakezdenünk, ahol a háború után eltérítettek bennünket a szociális piacgazdaság európai útjától és azt végig kell járnunk, ha valóban egyenrangúak akarunk lenni az Unió egykor sikeres részével. Természetesen kivédve a folyamat végét, az eladósodást. Ezért nem véletlen, hogy létrejött a Fidesz–KDNP-pártszövetség, amelynek értelmét és lényegét sokan ma még a Fideszben sem értik. Az Európai Néppárt pedig jelen pillanatban lapít és afféle „a királynőt nem kell félnetek” nyilatkozatokat tesz ahelyett, hogy megvédené a magyar kormányt.
Hogy kiktől is? A pillanatnyilag az országra össztüzet zúdító, hitelét kikezdő neoliberális, ősmaoista kohnbenditek és saját ideológiai terroruralmukat veszélyben érző „mértékadók” rágalomhadjáratától. Ehhez a nyersanyagot hazai kisúgóink szolgáltatják. Személy szerint az újévi feljelentő levelet aláíró Demszky Gábor, Hodosán Róza, Haraszti Miklós, Iványi Gábor, Konrád György, Magyar Bálint, Mécs Imre, Rajk László, mint máskor: az álfilozófusok és ál-írástudók, a privilégiumaikat elvesztve aljas eszközeiket bevető bel- és külföldi „véleményformáló értelmiségiek”.
(Folyt. köv.)
