Részletes kimutatás készül a határzár költségeiről

A Belügyminisztérium együttműködve a Honvédelmi Minisztériummal részletes kimutatást készít az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottság számára az Ideiglenes Biztonsági Határzárral (IBH) kapcsolatban eddig felhasznált költségvetési forrásokról – jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában.

A tárcavezető Demeter Márta szocialista országgyűlési képviselő, és Harangozó Tamás, a honvédelmi bizottság MSZP-s alelnökének írásbeli kérdésére válaszolva ugyanakkor leírta: október 17-ig a HM az IBH-val kapcsolatos feladatokra összesen 11,7 milliárd forintos forrással rendelkezik, amelyen belül 7,9 milliárd forintot tesz ki a személyi juttatások és terheik nélkül számított keret. Ezen felül – mint kiemelte – jelentős mértékben igénybe vették a korábban más céllal beszerzett tartalékaikat is, amely keretében az elszámolások jelenlegi feldolgozottságának adatait figyelembe véve eddig 501 millió forint értékű tárolt készletállományt is felhasználtak.

Másik kérdésre válaszolva Simicskó István kitért arra is, hogy a határzár építésében a HM EI Zrt. is részt vesz. A HM Beszerzési Hivatallal augusztus 2-án megkötött vállalkozási keretszerződés alapján a cég főbb feladatai közé tartozik: az aljnövényzet irtása, a talaj előkészítése, útépítés, cölöpverés, szerkezetépítés, szállítás és anyagmozgatás. A HM EI Zrt. 467 munkavállalója 2015. augusztus 1. és szeptember 30. között a munkaszerződéstől eltérő munkavégzés keretében látták el a határzárhoz kapcsolódó feladatokat. A HM EI Zrt.-nek mostanáig több mint bruttó 677 millió forintot fizetett ki a tárca.

A honvédelmi miniszter válaszából kiderül az is, hogy a határzár építése során alvállalkozókat is szerződtetett a HM EI Zrt. A magyar-szerb határszakasz vonatkozásában hat céggel kötöttek ilyen jellegű szerződést. Közülük a legtöbbet – csaknem 143 millió forintot – a Zöldterület Kft.-nek fizette ki a HM EI Zrt. talaj-előkészítési, szállítási, és rakodási feladatokhoz munkagépek biztosítására.

Simicskó István kitért arra is, hogy az országos közfoglalkoztatási mintaprogram keretében, a határzár építése céljából, a HM EI Zrt. mintegy 230 közfoglalkoztatottat is bevont a határzár építési munkálataiba a szerb-magyar határszakaszon. A közfoglalkoztatottak az augusztus 20-ai ünnepnapon történt munkavégzésükre tekintettel a munka törvénykönyve szerinti munkaszüneti napi pótlékban részesültek.

Ugyancsak a Magyar Honvédség határvédelmi feladataival kapcsolatban Harangozó Tamás szocialista képviselő arra is rákérdezett, hogy mely országok, hány katonája fog részt venni a "Közös Akarat" elnevezésű határrendészeti közreműködő feladatának közvetett támogatásában, továbbá, hogy „milyen jogosítványai lesznek a támogatási feladatot ellátó külföldi katonáknak?”. Erre válaszul Simicskó István azt írta: a cseh védelmi minisztérium 21 embert, a szlovák védelmi minisztérium pedig 30 embert ajánlott fel. Lengyelország részéről a személyi állomány részvételét tekintve még nem, de az eszközök tekintetében már érkezett hivatalos felajánlás.

A miniszter ismertetése szerint a nemzetközi állomány a közös kiképzés végrehajtása során gyakorlati tapasztalatot szerez a válsághelyzet kezeléséről és annak körülményeiről, a rendelkezésre bocsájtott élelmezési szaktechnikai eszközök telepítéséről, üzemeltetéséről valamint a határrendészeti feladatok logisztikai támogatásában vesznek részt. A nemzetközi végrehajtó állomány közvetlenül nem vonható be határrendészeti feladatok végrehajtásába, intézkedési jogkörrel nem rendelkezik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!