Rétvári Bence bizakodó

Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke bízik abban, hogy a választás eredménye hasonló lesz a Nézőpont vasárnap közölt kutatási eredményéhez és a Fidesz-KDNP folytathatja a kormányzást. Rétvári Bence vasárnap este a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén a fővárosban azt mondta, hogy az új kampányfeltételek nem vetették vissza a részvételt, és a jogszabály-módosítások tisztábbá, átláthatóbbá, olcsóbbá és békésebbé tették a kampányt.

Az ellenzéki pártok azon riogatása, hogy az új kampányfeltételek mennyire visszavetik majd a részvételt, nem vált valósággá; a jogszabály-módosítások tisztábbá, átláthatóbbá, olcsóbbá és békésebbé tették a kampányt – jelentette ki.
 
Rétvári Bence hozzátette: a kampánycsend eltörlése sem okozott semmiféle problémát, a pártok intenzíven kampányoltak, de elszabadult indulatok, durva törvénysértések nélkül. Az eddigi adatok alapján a bejelentett jogszabálysértések száma kevesebb, mint a korábbi választásokon – jelezte.
 
Rétvári Bence kérdésre megjegyezte, egyetért a CNN szakkommentátorával, aki azt mondta: a magyar ellenzék vereségét valószínűsítve a klasszikus úton menekül és a választások szabályosságát vonja kétségbe.
 
A kormánypárti politikus kitért arra: ez a választás abban is különbözik az előzőektől, hogy 150 ezer külhoni magyar is leadta a szavazatát. A választási rendszer szerinte jól vizsgázott, hiszen a határon túliak szavazási procedúrája fennakadás nélkül működött. Nemcsak Magyarország, hanem a magyar nemzet választott, ami történelmi eredmény – fogalmazott Rétvári Bence.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!