Megkezdődött a Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat háromnapos hálózatépítő konferenciája Berekfürdőn. Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára azt mondta: a 20. századi magyar történelem rendkívül hányattatott volt. Az államtitkár az alaptörvényt idézte, amely szerint Magyarországnak lelki megújulásra van szüksége. A kormány számára a kormányzás nem csupán mérnöki munka, nem csak az állami bevételek újraelosztásáról, hanem sokkal többről szól.
A nemzet lelkével épp annyit kell törődni, mint a pénztárcájával. Rétvári Bence utalt az alaptörvény szövegére, amely szerint Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. Az értékteremtéssel kapcsolatban példaként említette egyebek között az érettségi feltételéül szolgáló iskolai közösségi szolgálatot, amelynek célja, hogy a fiatalok "belekóstolhassanak" az önkéntességbe. Kiemelte: jóval több gyermeknek kellene hit-és erkölcstant tanulnia, hiszen a hittel rendelkezők könnyebben megállják helyüket az életben. Utalt arra, a kormánynak segítenie kell, hogy a fiatalok itthon találják meg életcéljukat, közösségüket, segítenie kell nekik gyökeret ereszteni, és akkor kevesebben fogják külföldön keresni boldogulásukat.
Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem dékánja köszöntőjében elmondta: a mentálhigiénés hálózat egyre kiterjedtebb működését szolgáló együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel. Megemlítette: 2016-tól nyolc szakmai műhellyel működő kiválósági képzési központ is létrejöhet, egyben reményét fejezte ki e terv megvalósulása iránt. Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese egyebek mellett arról beszélt, hogy a világ legfrissebb boldogságindex-tesztjén Indonézia, Mexikó és India maga mögé utasított náluk gazdaságilag fejlettebb országokat, például Svédországot is. A trianoni utódállamok többsége - köztük Magyarország is - a sereghajtók közé tartozik. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet feladatának tekinti e tendencia megfordítását és a magyarok életigenlésének visszahozását. Kiemelte: ha a magyar nemzet biztos jövőt akar magának a Kárpát-hazában, akkor azt az ősi tudást és keresztény alapelvet kell szem előtt tartani, amely a magyarság fennmaradását eddig biztosította, így lehetünk boldog és egészséges magyarsága a világnak.
A konferenciára, amelyet első alkalommal rendezett meg a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Erdélyből, a Felvidékről, a Délvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek résztvevők. Az esemény közvetlen célja a Kárpát-medence magyarságának mentális megújulását segítő hálózatok létrehozása, a hálózatépítés folyamatának gyorsítása.