Rétvári: a kormány sokkal több munkahelyet kínál, mint korábban

Igazságosabbá és átláthatóbbá válik március elsejétől a szociális támogatások rendszere – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteki egri sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence szavai szerint az elmúlt időszakban szép eredményeket sikerült elkönyvelni, hiszen a rászorulók közül nagyon sokan beléptek a munka világába: 400 ezer emberrel többen dolgoznak jelenleg, mint négy és fél évvel ezelőtt.


    
Elmondta azt is, hogy a kormány sokkal több munkahelyet kínál, mint az előző években. Forrásbővülés is látható e területen: míg a tavalyi költségvetésben közel 380 milliárd forinttal szerepelt a különböző szociális és közmunkaprogramok támogatása, idén 411 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az államtitkár hangsúlyozta: március elsejétől a nehéz helyzetben lévő emberek jövedelmét pótló támogatásokat már nem az önkormányzat, hanem az állam folyósítja a járási hivatalokon keresztül. Ezzel nemcsak csökkennek az önkormányzatok adminisztrációs terhei, hanem azt az önrészt is az állam fizeti, amelyet eddig az önkormányzatoknak kellett biztosítaniuk. Ilyen a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az egészségkárosodási és a gyermekfelügyeleti támogatás, az időskorúak járadéka, az ápolási díj, a közgyógyellátás, valamint az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság igénybevételére vonatkozó hatósági bizonyítvány.

A nagyobb hely- és személyismeretet kívánó kiadáskompenzáló támogatásokat ugyanakkor - a jobb célzottság érdekében - az önkormányzatok fogják biztosítani. Az állam garantálja, hogy a rászorulók valóban hozzájussanak a segélyekhez, a támogatásokat jogosulatlanul felvevőket pedig jobban ki lehet szűrni.
    
Rétvári Bence kitért arra: az állam több forrásból is segíti az önkormányzatokat, hogy biztosítani tudják a különböző támogatásokat. Ennek fedezetéül egyrészt a bővülő lehetőségeket nyújtó helyi adóbevételek szolgálnak. A gyengébb saját adóerő-képességű önkormányzatoknak 30 milliárd forintot különítettek el e célra a költségvetésben, ha pedig ez a forrás sem elég, az önhibájukon kívül nehéz helyzetben lévő önkormányzatok támogatását célzó keretben további ötmilliárd forint áll rendelkezésre.

Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt évek munkahelyteremtő intézkedéseinek és a családi támogatásoknak köszönhetően ma már 241 ezerrel kevesebb ember van kitéve a szegénység kockázatának – mondta a politikus. Közlése szerint más mutatók is megerősítik ezt: két év alatt 250 ezerrel csökkent azok száma, akik nem tudják kifűteni a lakásukat, míg a hiteleiket fizetni nem tudók száma 130 ezerrel lett kevesebb. Eközben a kiskereskedelmi forgalom egy év alatt 5,6 százalékkal, az új lakások száma 27 százalékkal nőtt. Rétvári Bence kiemelte, mindez azt mutatja, hogy az embereknek valamivel jobbak a megélhetési lehetőségek, 2013-ban valóban fordulat következett be, kevesebben vannak a nélkülözők, a munkanélküliek. A magyar emberek többet tudnak költeni, jobban terveznek a jövőre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!