Ripacskodó kalandor az ország miniszterelnöke

Áder János szerint egy ripacskodó kalandor az ország miniszterelnöke, aki „ha kell táncol, ha kell, könnyeivel küszködve áll a nyilvánosság elé, ha kell, keblére öleli az ellenzéket is, de mindig szerepet játszik”. Az Országgyűlés Fidesz által delegált alelnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta, a Gyurcsány Ferenc és kormánya okozta terheket még akkor is érezni fogják a gyermekeink, amikor a magyar emberek 99 százaléka már nem is emlékszik rá.

A politikus hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc sem a válság kezelésére, sem a bizalom helyreállítására nem alkalmas, marketingpolitizálást folytat, és egyetlen célja az, hogy bármilyen eszközzel megnyerje a napi politikai csatákat az MSZP-n belül és politikai riválisaival szemben.

Az interjúban azt is mondta: az emberek érzik, hogy hiteltelen a kormány, ezért a nemzeti csúcsot úgy fogadták, mint egy látványpékséget, erős fenntartásokkal. Hozzátette, az értelmes javaslatokról a Fidesz hajlandó egyeztetni, de a pénzpiaci válsággal kapcsolatban a döntéseket a kormánynak kell meghoznia, és azok következményeit is vállalnia kell. Úgy fogalmazott, nem lehet állandóan maszatolni.

Áder János az interjúban kijelentette: ha valaki nem képes arra, hogy nehéz helyzetben felelős és jó döntést hozzon, akkor azt tanácsolja, hogy mondjon le hivataláról.

Személyes javaslataként azt fogalmazta meg, hogy Gyurcsány Ferenc a lehető legrövidebb idő alatt adja át a helyét egy új - a válság kezelésével megbízott és arra alkalmas - kormánynak. A Magyar Nemztenek adott interjúban arról is beszélt, hogy ezzel egyidejűleg döntést kellene hozni arról, hogy az európai parlamenti választásokkal egyidőben legyenek országgyűlési választások is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!