Rogán Antal: A Quaestor címzetes gazemberség volt

Gyors és kielégítő megoldást nyújtana a Fidesz kártalanítási javaslata a Quaestor-ügy károsultjainak – mondta Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, ahol ismertette előterjesztésüket, amelyet várhatóan este nyújtanak be a parlamentnek. Ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, akkor - egy követeléskezelő alap felállításával - a Quaestor minden károsultját kártalanítják 30 millió forint erejéig.

Ha a Ház - az ellenzék támogatásával - gyorsított eljárással hagyná jóvá az indítványt, akkor július végéig mindenki hozzájuthat a pénzéhez. Mint mondta: A követeléskezelő alapba bekerülne a Quaestor-ügy károsultjainak összes kötvénye, és a Befektetővédelmi Alap (Beva) is befizetné oda azokat az összegeket, amelyeket megítél a károsultaknak. A Beva befizetését a befektetési vállalkozások piacának - brókercégeknek és befektetési cégeknek - kellene kiegészítenie, cserébe ők kapnák a Quaestor felszámolásából keletkező vagyont. Utóbbi szektornak ezt a kiegészítést a jegybank hitelnyújtással megelőlegezné, e kölcsönt pedig tíz év alatt kellene visszafizetni. Azt is mondta ugyanakkor, hogy ha a Beva elhúzza az időt a kártérítés ügyében, akkor nem a Beva befizetéseit kell kiegészíteni 30 millió forintra, hanem akkor nulláról kell kiegészíteni a követeléskezelő alapot.

A fideszes politikus előterjesztésükkel elérhetőnek tartja azt, hogy ne a károsultaknak kelljen éveket várniuk a felszámolásra. Jelezte, hogy a Quaestor-ügy károsultjai a tőkéhez juthatnak hozzá, a hozamokra, kamatokra mindez nem vonatkozik. A tervek szerint a károsultaknak a törvény hatálybalépése és a felszámolás megindítása után a kormányablakoknál kellene benyújtaniuk igényeiket. Hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy a kormánynak van tárgyalási kötelezettsége az ügyben, például a bankszövetséggel, de ha utóbbi szervezet nem tud jobb megoldást kínálni, a Fidesz-frakció a most ismertetett előterjesztést szavazza majd meg.

Rogán Antal arról is beszélt, szeretné megvédeni a Quaestor károsultjait, ők ugyanis nem lehettek minden szempontból tisztában a valódi kockázatokkal, mert „a Quaestor címzetes gazemberség volt”. Azt is megjegyezte, hogy mindössze 73 olyan ügyfél van, aki 30 millió forint feletti összegben fektetett be a Quaestorba, ők mérlegelhetnek: maradnak a polgári úton történő igényérvényesítésnél, vagy pedig elfogadják a 30 millió forintot, és lemondanak a követelésük többi részéről.

A frakcióvezető kérdésre közölte, a Fidesz támogatja a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezését, hogy a Beva által nyújtott biztosítás összege legfeljebb 100 ezer euróra (mintegy 30 millió forintra) emelkedjen a jelenlegi 20 ezer euróról (6 millió forint). Az erről szóló törvényjavaslat körülbelül két hét múlva kerülhet a parlament elé.

Kétharmad kell a rendőrök és a katonák béremeléséhez

Az ellenzék támogatását kérte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője azokhoz a kétharmados törvényekhez, amelyek lehetővé teszik a rendőrök és a katonák bérének emelését. Rogán Antal pénteki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: ha a jövő heti országgyűlési határozathozatalon az érintett törvények kétharmados passzusai nem mennek át, akkor nem lehet megemelni minden rendőr és katona bérét. Emlékeztetett, a javaslatok alapján az idén 30 százalékkal, majd azt követően évente 5-5 százalékkal, így 2019-ig bezárólag összesen 50 százalékkal nőnének a bérek az ágazatban.

A szintén kétharmados földtörvény esetében a fideszes politikus azt ígérte, lesznek olyan ellenzéki módosító indítványok, amelyeket támogatnak.

A nemzeti parkok vagyonkezelésében lévő földeknek a nemzeti földalapkezelőhöz kerülését firtató kérdésre Rogán Antal azt mondta: lehet, hogy lesz a kormánypárti frakcióból egy vagy két ellenszavazat, de a képviselőcsoport túlnyomó többsége indokoltnak tartja, hogy a föld kezelését egységesen bonyolítsa le a kormány, az ne legyen szétdarabolt, mert abból visszaélések származnak.

A keddi zárószavazásokról szólva a frakcióvezető megerősítette azt is: a Fidesz-KDNP támogatja azt az előterjesztést, amely alapján Magyarország 150 katonát küldhetne az iraki Erbílbe, hogy csatlakozzanak az Iszlám Állam elleni nyugati koalícióhoz. Ez szerinte erkölcsi kötelesség. Az indítvány elfogadásához egyúttal újból kérte az ellenzék támogatását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!