Romániában kitiltották a székely zászlót egy kosárlabda-mérkőzésről

Kivezették a gyulafehérvári sportcsarnokból a Sepsi SIC kosárlabdacsapat egy szurkolóját, aki a házigazdák elleni hétfői meccsen székely zászlót lengetett: emiatt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata a Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentést – derült ki az RMDSZ keddi hírleveléből. Az RMDSZ arra kéri a vezetőséget, hogy vizsgálja ki a mérkőzés során történteket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket.

„Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint a szervezők helytelenül és etikátlanul jártak el, hiszen a teremben több zászlót is lobogtattak a szurkolók, köztük az amerikait is, de csak a székely lobogó verte ki náluk a biztosítékot” – olvasható a közleményben.

A Román Kosárlabda Szövetség Alapszabályzatának 2. cikkelye kimondja, hogy a szövetség elutasít mindennemű diszkriminációt, de ezt a szervezők figyelmen kívül hagyták – mutatott rá az RMDSZ közleménye.

„Cselekedetükkel megsértették a szabad véleménynyilvánítás és a szólásszabadság alkotmányos jogát, ugyanakkor nyíltan cenzúrázták és diszkriminálták a székely csapat támogatóit azáltal, hogy a meccsen jelen lévő többi zászló közül a székely lobogót tiltották ki” – idézte a hírlevél az RMDSZ főtitkárát.

Az RMDSZ a Diszkriminációellenes Tanácshoz eljuttatott feljelentés mellett a Román Kosárlabda Szövetséghez, valamint a házigazda gyulafehérvári kosárlabda klubhoz felszólítással fordult, amelyben arra kéri a vezetőséget, hogy vizsgálja ki a mérkőzés során történteket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket az ügyben.

Az RMDSZ a múlt héten ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az ügyészségnél, amiért román szurkolók egy csoportja a magyarságot sértő feliratot függesztett ki az amszterdami holland-román válogatott labdarúgó-mérkőzésen. Két hete az RMDSZ a bukaresti Rapid futballklub egyik szurkolóját jelentette fel, aki a kolozsvári CFR elleni március 18-i futballmérkőzésen magyar zászlót gyújtott fel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!