Rubovszky György: Bízok és hiszek a szebb és értelmesebb jövőben!

A 2009. évtől azt várom, hogy a KDNP-frakció az eddig mutatott fegyelmezett, szakszerű és mindenre kiterjedő munkájával a polgári oldal megerősödését elősegíti, a Kereszténydemokrata Néppárt népszerűsítése érdekében további sikereket ér el. Közreműködik abban, hogy komolyabb eredményt érjünk el az Európai Parlament képviselőinek megválasztása során a 2004. évi eredménynél, és így felkészültebek legyünk egy esetleges, és általam remélt, előre hozott parlamenti képviselői választásra.

„A stílus maga az ember!” Tisztességtelen szidalmazó szó nem hagyta el ajkát! – állítják, még ellenzéki padsorokban is. Fölöttébb ritka: közbekiabálás nélkül hallgatják végig a T. Házban. Ráadásul: nincs olyan kormánypárti lap, mely szenzációs hírként idézte volna. Nincs, mert „csak” érvelt, érvel.  Ez pedig, köztudott: nem hír. Pedig bőséggel hívta, hívja föl a Tisztelt Ház figyelmét a törvények, határozatok, rendeletek ellentmondásaira, betegségeire. 

Dr. Rubovszky György diplomáját 1968-ban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. 1989. júniusában a Kereszténydemokrata Néppárt alapító tagja. 1994. óta országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja. E ciklusban is a KDNP frakció jogi és önkormányzati munkacsoport vezetője, egyúttal frakcióvezető-helyettese. Rövid pillanatra, az idei esztendőre tekintünk vissza
 
– Mi sikerült? 
 
– Nagy várakozással kezdtem ez évet, készülve a népszavazási kampányra. Tele voltam bizakodással, ami – mint kiderült – nem volt alaptalan. Biztató volt a koalíció felmondása, és a kezdeti SZDSZ-es kiállás a kormányfővel szemben. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert mint kiderült, csak lényegtelen kérdésekben van nézeteltérés, a lényegi, sorsdöntő kérdésekben változatlan az együttműködés. Igaz, így változatosabb előadást tudnak produkálni, de az eredmény felemás. 
 
– Mi nem? 
 
– Mint jogász, és képviselő a legbotrányosabbnak azt tartom, hogy általánossá vált a Ház által elfogadott törvények alkotmányellenessége. Többször előfordult az, hogy aláírás előtt a köztársasági elnök úr megfontolásra visszaküldött törvényt, vagy előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól. Kirívó példa a Közigazgatási Hivatalok kérdése. Kísérlet történt a Megyei Közigazgatási Hivatalok regionális átszervezésére. A kétharmados támogatást nem sikerült megszerezni a kormánypárti javaslathoz, és ezért egyszerű többséggel fogadták el. Az Alkotmánybíróság a törvényt megsemmisítette. Ezt követően meg sem kísérelték a kérdés törvénnyel történő rendezését, egy kormányrendeletet alkottak, és így próbálták megoldani a problémát. Természetesen utóbb ezt is megsemmisítette az Alkotmánybíróság. A kérdés jelenleg is megoldatlan. Az MSZP úgy képzeli az együttműködést részünkről, hogy kritika nélkül megszavazzuk a javaslatukat. Arra sem hajlandók, hogy közösen próbáljunk megoldást találni a jogi rendezésre.
 
– Mit remél? 
 
– Nem vagyok gazdasági szakember, így szakmai véleményem a gazdasági helyzet kezelésével kapcsolatban nincsen. Engem meggyőztek azok az érvek, amelyek a gazdaság támogatásával és fellendítésével kívánják kivezetni az országot a mostani sanyarú helyzetéből. És sem látok arra esélyt, hogy csupán megszorításokkal eredményt lehetne elérni.
 
– Mégis…
 
– Bízok és hiszek a szebb és értelmesebb jövőben! A 2009. évtől azt várom, hogy a KDN-frakció az eddig mutatott fegyelmezett, szakszerű és mindenre kiterjedő munkájával a polgári oldal megerősödését elősegíti, a Kereszténydemokrata Néppárt népszerűsítése érdekében további sikereket ér el. Közreműködik abban, hogy komolyabb eredményt érjünk el az Európai Parlament képviselőinek megválasztása során a 2004. évi eredménynél, és így felkészültebek legyünk egy esetleges, és általam remélt, előre hzott parlamenti képviselői választásra.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!