Rubovszky György az ombudman bizottsági meghallgatását kezdeményezi

A tegnap napvilágot látott hírek szerint az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a vele szemben támasztott objektív és független vizsgálódás elvárásait nem teljesítve, elfogultan együttműködött szeptember 12-én kiadott jelentése tartalmának előkészítésében, és annak közzététele időzítésében azzal a szervezettel, amely a vizsgálatot kezdeményezte.

A napvilágott látott levelezésből többi között az derül ki, hogy a jelentés már azelőtt elkészült, mielőtt a bepanaszolt felet meghallgatták volna.

Az ügy számos kérdést vet fel, melyek tisztázására az Igazságügyi bizottság hétfői ülésén kezdeményzni fogom, hogy a testület a közeljövőben hallgassa meg Székely László urat, a biztos számoljon be a történtek körülményeiről.