A Kereszténydemokrata Néppárt szerint sajátos bája van annak, amikor az MSZP etikai kódexet kezdeményez – reagált Harrach Péter frakcióvezető a szocialisták azon javaslatára, amely tizenhárom pontos etikai kódexet javasol a pártoknak az önkormányzati választásra.
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: a KDNP mindig igyekezett betartani a játékszabályokat. Harrach Péter az MSZP-t pártjához hasonlótisztességes magatartásra biztatta.
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, kampányfőnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott, pártja egyáltalán nem tartja hitelesnek az MSZP-t etikai kérdésekben. Mint mondta, van valami diszkrét bája annak, hogy Hagyó Miklós, Hunvald György és „más, egészen kiváló önkormányzati szakemberek pártja” áll elő etikai kódexszel.
A Fidesz etikusan, jogszerűen, szabályosan fog kampányolni, ahogyan eddig is tette – közölte a politikus.
Háttér
A szocialisták sajtótájékoztatóján kiosztott háttéranyag szerint a kódex garantálná az október 3-i választás tisztaságát, szabályosságát, biztosítaná a részt vevő pártok, szervezetek, jelöltek etikus magatartását, egyben kizárná a tisztességtelen, ok nélkül személyeskedő és becsületsértő módszerek alkalmazását.