A mentelmi bizottság elnöke elutasította Gyurcsány Ferenc kérését, hogy bocsássa rendelkezésére azokat a dokumentumokat, amelyeket az ügyészség küldött a testületnek a Sukoró-ügyben, valamint a zárt bizottsági ülések jegyzőkönyveit. Rubovszky György, a bizottság kereszténydemokrata elnöke válaszlevelében azt írta, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozására nem kapott felhatalmazást a legfőbb ügyésztől, a vádhatóság kizárólag azért küldte meg azokat a bizottságnak, hogy a testület elkészíthesse határozati javaslatát.
Rubovszky György emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc a bizottság irodájában megtekinthette az ügyészségi iratokat.
A KDNP-s politikus a mentelmi ügyet tárgyaló bizottsági ülések jegyzőkönyveinek kiadását arra hivatkozva utasította el, hogy a házszabály szerint az érintett képviselő a mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló döntéshozatalkor nem lehet jelen. „A zárt ülésről készült jegyzőkönyvet ennek megfelelően nem nyilvánosként kezeljük” – fogalmazott a kormánypárti politikus, megjegyezve, hogy eljárása megfelel a bizottság húszéves gyakorlatának. Mint írta, így látja biztosítottnak, hogy az általa vezetett testület továbbra is külső befolyástól mentesen láthassa el feladatát.
Kitért arra is, a volt miniszterelnök nem élt azzal a lehetőséggel, hogy felszólaljon a mentelmi bizottság ülésén.
Gyurcsány Ferenc titkársága sajátosan értelmezve „árulkodónak” nevezte Rubovszky György sorait, szerintük a „döntés azt üzeni a közvéleménynek, hogy a legfőbb ügyésznek és a mentelmi bizottság elnökének közös takargatnivalója van: az úgynevezett »bizonyítékok« nem állják ki a nyilvánosság próbáját, Polt Péter vádjai tarthatatlanok”.
Az Országgyűlés – a szakbizottság javaslatára – szeptember 12-én függesztette fel a volt kormányfő mentelmi jogát. A politikus ezt megelőzően, amikor szeptember 1-jén megtekintette az ügyészség által a parlament mentelmi bizottságának megküldött iratokat, azt mondta: a dokumentumok nem igazolják a legfőbb ügyész gyanúját, amely szerint hivatali visszaélést követett el, sőt az ellenkezőjét támasztják alá.
Gyurcsány Ferencet október 3-án hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség. A vádhatóság álláspontja szerint a volt miniszterelnök a sukorói kaszinóberuházás ügyében azért döntött a telekcseréről, hogy egyoldalú, jogtalan előnyt biztosítson a befektetőknek.