Salamon László: A nép felülbírálta a kormányt!

Az elkövetkezendő egy-két év – mind magyar, mind egyetemes szinten – legfontosabb feladatának tartom az állam felelős szerepvállalását szolgáló demokratikus kormányzati intézkedések és intézmények megvalósulását, illetve megteremtését. Bízom abban, hogy 2009 éve a kijózanodásának, igazi érdekeink tudatosulásának éve lesz. Bízom abban, hogy a mostaniakhoz képest még sokkal többen fel fogják ismerni a politika alapvető megváltoztatásának szükségességét és elkerülhetetlenségét.

Legendaként emlegetik: ha dr. Salamon László  valamire azt mondja, hogy alkotmányellenes, akkor az később a Taláros Testület jóvoltából az is lesz. 134-szer  szólt a Tisztelt Házban. 179 indítványt fémjelez. Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja. Ellenzéki, kereszténydemokrata politikusnak lenni a Tisztelt Házban azonban olyan, mint vizet önteni a Dunába.  Tengernyi a keserűség, a baj és a jaj. Mégis kérdezem:
 
– Mi sikerült 2008-ban?
 
– Az esztendő egyik legjelentősebb hazai eseménye a vizitdíj, tandíj és kórházi napidíj ügyében tartott népszavazás volt. Először fordult elő, hogy a nép közvetlen akaratnyilvánítással felülbírálta a kormány és a parlamenti kormánytöbbség politikáját. Ezzel útját állta az egészségügy több-biztosítós átalakításának is, mivel a kormány már újabb népszavazási fiaskót nem akart megkockáztatni.
 
– Felbomlott a koalíció…
 
– A koalíció felbomlását inkább tartom taktikai lépésnek, mint valóságos szétválásnak.
 
– Történt „azért” más is…
 
– 2008 legbotrányosabb belpolitikai ügyének a Zuschlag-ügy bírósági tárgyalásán napvilágra került, lehallgatott telefonbeszélgetések tartalmát tartom. És azt, hogy mindez eddig semmilyen következménnyel nem járt.
 
– Érkezett a gazdasági és a pénzügyi válság…
 
– Ma még nem láthatjuk biztosan, hogy a pénzügyi-gazdasági válság megváltoztatja-e, és hogyan a világot. Én azt gondolom, hogy ez a válság a fogyasztói társadalom eltorzult működésének a következménye, melyben a bankvilág jelentős gerjesztő szerepet játszott. Az európai civilizációnak meg kell tanulnia mértéket tartani, és az anyagi javakhoz való viszonyát újra kell gondolnia. Paradigmaváltásra van szükség, mert különben katasztrófába rohanunk, nemcsak gazdasági, hanem környezetvédelmi, sőt morális értelemben is.
 
– A szebb jövő reményében, mégis…   
 
– Az előbbi gondolatot folytatva: a közvetlen politikai tanulságokat tekintve a történtek visszaigazolják az állam felelős szerepvállalásának szükségességét. Az elkövetkezendő egy-két év – mind magyar, mind egyetemes szinten – legfontosabb feladatának tartom az állam felelős szerepvállalását szolgáló demokratikus kormányzati intézkedések és intézmények megvalósulását, illetve megteremtését.
 
– Álom, egész Európában, főleg idehaza…
 
– Ami a magyar helyzetet illeti, bízom abban, hogy 2009 éve a kijózanodásának, igazi érdekeink tudatosulásának éve lesz. Bízom abban, hogy a mostaniakhoz képest még sokkal többen fel fogják ismerni a politika alapvető megváltoztatásának szükségességét és elkerülhetetlenségét.
 
– Ismerve hagyományainkat, túlságosan optimista…
 
– Nincs más személyes ambícióm, mint ennek a folyamatnak a szolgálata.
 
– Ha már szóba jött: személyes siker a parlamentben?
 
– Az elmúlt esztendő legfontosabb személyes sikerének a bejegyzett élettársi kapcsolat tárgyában meghozott alkotmánybírósági döntést tartom. Annak a beadványnak a kidolgozásában, melyben az Alkotmánybíróságtól a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény megsemmisítését kértük, jelentős szerepet játszottam. Jóleső érzés, hogy részem lehetett a házasság intézményének megvédésében.
 
– Más?
 
– Személyes sikerként éltem meg az új polgári törvénykönyv vitájában való részvételemet is. Úgy érzem, én is közrehatottam abban, hogy a törvényjavaslat vitájának folytatását elhalasztották a jövő évre, ami lehetőséget ad a megoldatlan kérdések újragondolására. Természetesen csak a vita lezárultával, amikor a törvényjavaslat további sorsáról fogunk dönteni, láthatjuk világosan, hogy az Országgyűlés többsége kellő felelősséggel jár-e majd el ebben a nagyfontosságú ügyben.
 
– Bízik benne?
 
– Optimista voltam világ életemben…

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!