Segítség negyedmillió családnak

A parlamenti ülésszak szünetében két nagy témával folytatjuk azt a munkát, amelyet a családok helyzetének javítása érdekében a KDNP frakció az elmúlt három évben végzett. A családok két legnagyobb gondja a devizahitel és a gyermeknevelés költsége. Ezért két javaslatot fogalmaztunk meg: 1. Családi adókedvezmény kiterjesztése, 2. családi csődvédelem. Ez a két javaslat a több mint 2 millió 700 ezer magyar családból legalább kétszázötvenezer családnak nyújt további segítséget.

Eddig is komoly eredmény, hogy több mint háromszázezer család kimenekült az adósságcsapdából: százhetvenezren ezren végtörlesztettek, száznegyvenezren az árfolyamgátat választották, ami továbbra is nyitva álló lehetőség és védelem a részletek elszabadulása esetére. Azok, akik viszont sajnos elmaradtak a törlesztéssel, kényszer-kilakoltatás elé néznének, az ő számukra készítettük el a családi csődvédelmi törvényjavaslatot.

Az adósságrendezést elsősorban az adósságcsapdában lévő családok vehetnék igénybe, őket ugyanis a végrehajtás teljes vagyonvesztésre, jövedelmük szinte teljes elvonására ítélné, és még ezt követően is maradnának nagy összegű tartozásaik. A „családi csődtörvény” főként a bankokkal szemben eladósodottak számára készül, de részben a közműcégek felé eladósodottak és egyéb polgári jogi tartozásokra is kiterjedhet. Becslésünk szerint több tízezer családnak nyújthat segítséget.

A tervezet már a nyár folyamán a parlament elé kerülhet, és bár eddig is széles egyeztetésen ment keresztül, most őszig ez még nyitva áll az érintettek és az állampolgárok számára is.

Másik témánk a családi adókedvezmény kiterjesztése.

A családpolitika már az eddigi három év alatt is millióknak segített nagymértékben.  2010 szeptemberétől ismét a gyerekek három éves koráig jár a GYES. Megszüntettük a Bajnai kormány intézkedését, amellyel két évre vágták vissza a gyermek-gondozási segélyt. Lett örökbefogadói Gyes, és egyharmadával emelkedett a GYED összege is. Bevezettük a családi adókedvezményt: az egy gyermeket nevelők 92 százaléka, a kétgyermekesek 88 százaléka, míg a háromgyermekeseknek 38 százaléka vette igénybe.

Vagyis nem minden gyerekes. A szegényebbek és a nagycsaládosok kevésbé. Ennek az az oka, hogy nem volt elegendő mértékű az adóalapjuk, tehát ők nem tudtak élni a lehetőséggel. Ezért a KDNP azt javasolja, hogy ne csak az adóalapból, hanem a tíz százalékos nyugdíj-járulékból is kihasználható legyen az adókedvezmény. Nagyon sokan lehetnének, akiknek így sem adót, sem járulékot nem kellene fizetniük.

Az alacsony jövedelmek miatt évente mintegy 100 milliárd forint kedvezmény „kihasználatlanul” maradt. Ebből mintegy 55 milliárd az az összeg, amit még a járulékokból a családi kasszában hagynánk. A több gyermeket nevelő, kisjövedelmű és rászoruló családok járnának jól ezzel a módosítással, a nagyjövedelműeknél pedig nem változna semmi.

A családi adókedvezmények kiterjesztését célzó KDNP javaslat ősszel kerülhet képviselőtársaim elé.

Mi nem egyetlen családnak segítünk, mint Bajnai Gordon. Ö ugyanis azt mondta, hogy csak azért társult be a család bécsi székhelyű cégébe, mert segíteni akart. Bajnai Gordon csak egy családnak segített, miközben egymillió családot sújtott volna azzal, hogy csökkentette a GYES-t. Mi nem egy bécsi családnak segítünk, mi nem ígérünk bécsi cukrászdát, nem a labancoknál adózunk, csak azt akarjuk, hogy a javaslataink további negyedmillió magyar családnak jelentsenek segítséget.

(Napirend előtti felszólalás, elhangzott a Magyar Országgyűlésben, 2013. június 26-án.)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!