Semjén Zsolt hivatalában fogadta az Európai Zsidó Parlament magyarországi látogatáson tartózkodó vezető tisztségviselőit. A kormányfő egyházi nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettese megbeszélést folytatott a Joel Rubinfeld, az Európai Zsidó Parlament társelnöke vezette delegációval, amelynek mások mellett tagja Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija.
Korábban Kövér László, az Országgyűlés elnöke fogadta hivatalos látogatáson az Európai Zsidó Parlament, az Európai Zsidó Unió, az EMIH és a Tett és Védelem Alapítvány küldöttségét – tájékoztatta az EMIH csütörtökön az MTI-t.
Közlésük szerint a szerdai találkozón a gyűlöletbeszéd, a közösség elleni izgatás és az uszítás törvényi tényállásainak és a bírósági gyakorlatnak az összetett problémája is szóba került.
A szervezetek képviselői Répássy Róberttel, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárával is egyeztettek a kérdésben.