Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a fővárosban tartott szombati sajtótájékoztatóján kijelentette, vannak olyan pártok és civil szervezetek, amelyeknek politikai érdeke fűződik ahhoz, hogy a kormány és a pedagógusok közötti feszültséget ne tompítsák, hanem felerősítsék. Közölte: az egykori szocialista képviselő-jelölt Pukli István most a pedagógusok "felhergelésének" vezéralakja, aki részt vett több tüntetés szervezésében.
Egy ideje arról is lehullott a lepel, hogy a pedagógus-akció vezéralakja Pukli István, aki önmagát egy zuglói iskola igazgatójaként mutatta be, de azt eltitkolta a közvélemény előtt, hogy valójában Gyurcsány Ferenc egykori szocialista miniszterelnök cégében is dolgozott és aktív szocialista politikus, hiszen még az MSZP-nek az országgyűlési képviselő-jelöltje is volt – mondta Hollik István. Hozzátette, hogy a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójáról Tóbiás József, az MSZP elnöke is úgy nyilatkozott: visszavárják a szocialista pártba.
Elég volt abból, hogy korrupt baloldali politikusok akarják felhasználni a gyerekeket és a pedagógusokat saját önző pártpolitikai céljukhoz - hangsúlyozta Hollik István, hozzátéve, hogy pártszövetsége továbbra is a higgadt tárgyalás híve.
Emlékeztetett arra is, hogy pénteken a TV2 Tények című műsorában Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő azt mondta, Pukli István korábban barátja, harcostársa volt. Zuschlag János a műsorban kijelentette: a szervezetben mindenki tisztában volt azzal, hogy milyen pénzekből finanszírozzák az ifjúsági mozgalmat, hiszen hivatalosan nem kaptak támogatást, nem volt pénzük, minden pénzt a civil szervezetek különböző módon elcsalt pénzeiből kellett, hogy kifizessenek.