Seszták Miklós: kiemelten fontos a Bakony-Balaton régió

A kormány kiemelten fontosnak tarja a Bakony-Balaton régiót, az itt élők komfortérzetének növelését és azt, hogy minél többen jöjjenek ide – jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter kedden Veszprémben. A Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. évértékelő sajtótájékoztatóján Seszták Miklós elmondta, a terület jelentőségét mutatja az is, hogy miniszteri biztos dolgozik a Bakony-Balaton térség fejlesztéséért Mihalovics Péter személyében.

Hozzátette: a gyermekek körében nagyon népszerű a Balaton és a Bakony, a legtöbben közülük ebbe a térségbe szeretnének utazni. Úgy vélte, éppen ezért nagy a felelőssége a turisztikai szakembereknek, akiknek ezt az álmot lehetőségük van tartalommal megtölteni.

Mihalovics Péter, a Bakony és Balaton térség fejlesztéséért felelős miniszteri biztos úgy fogalmazott, hogy a sokszínűség és az egység a régió két legfontosabb jellemzője, amely mind a területre, mind a településvezetőkre igaz.

Hozzátette: a turisztikai attrakciók végeláthatatlan sorozata jelenti a sokszínűséget, ugyanakkor a közös ügyek mellett – mint a 8-as út vagy a Pannon Egyetem fejlesztése – is képesek összefogni, egységesek lenni.

„Megpróbálok ennek az egységnek a közvetítője lenni" – fogalmazott Mihalovics Péter, aki elmondta, hogy a következő időszakban sok megpróbáltatás elé néznek, s ezért kérte, támogassák az egységet a vezetők.

Lencsés Tamara, a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a meglévő értékeket fejlesztik, illetve új szolgáltatásokat vezetnek be.

Hangsúlyozta: a wellness turizmuson belül mind nagyobb hangsúlyt helyeznek a „mindness" turizmus fejlesztésére, amely a szellemi jólétet is támogatja.

A jövő évi tervek között említette a termékfejlesztései stratégia elkészítését, amelyet a 2016-17-ben valósítnak meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!