Sikerült visszaállítani a mundér becsületét

Orbán Viktor miniszterelnök szerint nehéz munkával, de sikerült elérni, hogy Magyarországon az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol. A kormányfő ezt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának vasárnapi tisztavatási ünnepségén mondta, a budai Várban. Az emberek elvárása volt az is, hogy az ország legeldugottabb településein is érezhető legyen a rendőri jelenlét. Ehhez szükség volt 3500 új rendőrre.

A miniszterelnök beszédében szólt a 2010 utáni rendvédelmi reformról, kifejtve: az emberek egyik fő elvárása az volt, hogy a rendőrség véletlenül se kelthessen olyan benyomást, hogy nem az áldozatok, hanem az elkövetők oldalán áll, vagy esetleg egyes tagjai a bűnelkövetők táborához tartoznak. Ezzel kapcsolatban kijelentette: az elmúlt években sikerült megtisztítani a rendőrséget az ilyen ügyektől.

Orbán Viktor azt mondta az ifjú tiszteknek, hogy aki rendőrtiszti pályára készül, annak tudnia kell, hogy a rendőr a törvény hangja, ezért minden szavában és tettében a törvényt kell képviselnie, példát kell mutatnia. – Ha a rendészeti dolgozók naponta nem szereznek érvényt a törvénynek, akkor a törvényalkotók és a bíróságok munkája fabatkát sem ér – fogalmazott a kormányfő. Szerinte mára nehéz munkával, de sikerült visszaállítani a mundér becsületét, így az egyenruha többé nem félelmet ébreszt, hanem tiszteletet parancsol.
    
A miniszterelnök külön felhívta a figyelmet a rendvédelmi szervek közötti kiváló kapcsolatra, arra, hogy a rendvédelmisek az elmúlt években bebizonyították, ha baj van, mindig ott vannak: jöhet ipari katasztrófa, egész Európát megtépázó váratlan havazás vagy akár emberemlékezet óta nem látott árvíz, rájuk lehet számítani.
    
Orbán Viktor az egyik legnagyobb adósságnak a rendvédelmi életpályamodell kialakítását nevezte, jelezve: kiemelten fontos feladatnak tartja e munka elvégzését, hogy tervezhetőbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és stabilabb legyen az ágazatban dolgozók életpályája.
   
A 166 végzett hallgató a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter és a tábornoki kar jelenlétében tette le a tiszti esküt. A karról idén 120 tiszt kerül a rendőrséghez: ők bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és határrendészeti szakirányokon végeztek. A többi végzős hallgató a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a büntetés-végrehajtás és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tisztje lesz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!